Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán aláírta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a nők esetében fokozatosan 55-ről 60, a férfiakéban pedig 60-ról 65 évre emelik fel a nyugdíjkorhatárt.
Read More »Gazdaság
Újabb iráni egyezményt mondott fel az USA
Mike Pompeo szerint Irán éveken keresztül visszaélt a barátsági szerződéssel, az amerikai kormány pedig most megvizsgálja a szerződés felmondásának gyakorlati következményeit. Hozzátette: ezt a döntést már 39 évvel ezelőtt, az iszlám forradalom 1979-es győzelmekor meg kellett volna hozni.
Read More »Putyin Trumpra fogta az olajár emelkedését
Az orosz energetikai hét plenáris ülésén Vlagyimir Putyin szerdán azt mondta, hogy az egyre emelkedő olajárért jelentős részben az Egyesült Államok és Donald Trump okolható olyan tényezők mellett, mint az észak-afrikai vagy éppen a venezuelai olajtermelés visszaesése.
Read More »Lelkesítő, de sokszor hallott beszéddel zárta a pártkongresszust Theresa May
Theresa May a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusának szerdai zárónapján szólalt fel, több mint egyórás beszédében megerősítette korábban is hangoztatott elképzeléseit, miszerint sem Nagy-Britannia vámövezeti tagságát, sem az ír-északír határellenőrzés visszaállítását nem tudja elfogadni.
Read More »Marad az uniós dömpingvám az Oroszországból és Ukrajnából származó acélra
Az Európai Bizottság - vizsgálatát követően - úgy döntött, hogy az Oroszországból és Ukrajnából származó varrat nélküli acélcsövek behozatalára érvényes dömpingellenes intézkedéseket további öt évig fenn kell tartani.
Read More »Hamarosan visszájára fordulhat az olajár emelkedése
Londoni piaci elemzők véleménye szerint valószínűleg átmeneti jelenség a nyersolaj világpiaci árának meredek emelkedése, és a folyamat hamarosan több ok miatt is várhatóan visszafordul.
Read More »Az olaszok a még súlyosabb eladósodást választják
Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes kedden kijelentette, hogy Brüsszel és az EU-partnerek nyomása ellenére sem hajlandóak változtatni a kormány jövő évi, erőteljesen megemelt költségvetési hiánycélján - pedig az EU-ban már csak a görögöknél magasabb az adósságráta.
Read More »Az EU csökkenti Törökország előcsatlakozási támogatásait
Mintegy 70 millió euróval csökkentik a Törökországnak nyújtott uniós előcsatlakozási támogatásokat az Európai Parlament (EP) keddi döntése értelmében, miután továbbra sincs javulás a jogállamiság helyzetében.
Read More »Új adóval sújtaná a külföldi ingatlanvásárlókat a brit kormány
Az új lakáspolitika jegyében London megadóztatná a Nagy-Britanniában ingatlantulajdont vásárló külföldieket – jelentette be a kormányzó konzervatív párt éves konferenciáján vasárnap. Theresa May szerint ugyanis nem helyes, ha a külföldiek ugyanolyan feltételekkel vásárolhatnak brit ingatlanokat, mint a keményen dolgozó honiak.
Read More »Theresa May bízik az új brit bevándorlási rendszer sikerében
A magas szakképesítésű külföldi munkaerő nagy-britanniai alkalmazását részesíti előnyben a brit kormány készülő, a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakra szóló új bevándorlási szabályozása, területi különbségtétel nélkül - mondta kedden a brit miniszterelnök. Ez alapján az EU-országokból a Brexit után érkezők sem részesülnének kedvezményesebb elbírálásban, mint mások.
Read More »Szigorítják az EU készpénzforgalomra vonatkozó szabályozását
A terrorizmus-finanszírozás, a pénzmosás, az adókijátszás és más bűncselekmények megelőzése érdekében az Európai Unió rendeletet fogadott el az unió területére belépő, illetve azt elhagyó készpénz ellenőrzésének javítására.
Read More »Már csak hat ország szerepel az EU adózási feketelistáján
Palau lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, immár csak hat ország nevét tartalmazó feketelistájáról - jelentette be kedden az uniós pénzügyminiszteri tanács, miután a csendes-óceáni szigetállam új kötelezettségvállalásokat jelentett be.
Read More »Németország tárt karokkal vár minden szakképzett munkavállalót
Megegyeztek a német kormánypártok kedden az Európai Unión kívülről származó szakképzett munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény alapelveiről.
Read More »Trump: történelmi megállapodás a NAFTA-t felváltó egyezmény
Több százezer munkahelyet biztosít az Egyesült Államokban az új, háromoldalú megállapodás, amely felváltja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében, bejelentve az új megállapodásról szóló egyezséget.
Read More »