Beköszöntött az ősz hidegebb időszaka, és a cégek ilyenkor már elkezdenek gondolkodni a munkatársak megajándékozásán, hiszen a munkahelyeken jóval előbb tartják a karácsonyi partit.
Read More »Egyéb
A leggyakoribb kérdések nemzetközi költöztetés tervezésekor (x)
Amikor az életünk külföldön folytatódik, számtalan kérdés merül fel bennünk az áttelepüléssel kapcsolatban. Hacsak nem egy bőrönddel indulunk útnak, akkor mindenképpen szükségünk lesz egy költöztető cégre, mégpedig olyanra, aki vállalja a nemzetközi költöztetést, ráadásul nagy tapasztalattal rendelkezik.
Read More »Aszad visszaszivárgott a nemzetközi politikai színtérre
Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön megérkezett a kelet-kínai Hangcsouba, így csaknem húsz év után látogat ismét az ázsiai országba, első alkalommal a több mint egy évtizede tartó diplomáciai elszigeteltség és a félmillió halálos áldozatot követelő polgárháború kezdete óta.
Read More »A kirakózás fejlesztő hatása (x)
A kirakózás sok felnőttben idéz fel gyerekkori emlékeket, ami nem is csoda, hiszen az óvodáskor társasjátékai között a puzzle előkelő helyen szerepel. Kirakózni felnőttkorban is megnyugtató, de gyerekek esetében sok oka van annak, hogy azt mondjuk: érdemes előnyben részesíteni ezt a játékot. Lássuk, miért!
Read More »Mit tegyünk poratka-allergia esetén, és mit ne? (x)
A porallergiát tulajdonképpen nem a por, hanem a porban is megtalálható, szabad szemmel nem látható élőlény, a poratka ürüléke okozza. Ez az anyag az erre érzékeny embereknél kellemetlen tüneteket okoz. Ráadásul nem csak szezonálisan, hanem egész évben gondot jelent.
Read More »Miért válaszd a nyílt forráskódú weboldalkészítést? (x)
A vállalkozások számára ma már elengedhetetlen az online jelenlét, megfelelő honlap-kialakítás esetén ez biztosíthat ugyanis nagyszámú elérést, a forgalom, valamint a bevételek növekedését.
Read More »Lényegre törően és egyszerűen az EPS szigetelésekről (x)
Az energiaárak és a rezsiköltségek emelkedése, valamint a károsanyag-kibocsátás mérséklését célzó, az új építésekre kötelező jellegű közel nulla energiaigény kapcsán egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az épületek hővédelmének.
Read More »A fogínysorvadás korai jelei, amikkel érdemes fogorvoshoz fordulni (x)
A fogaink és a szánk egészsége szempontjából elengedhetetlen, hogy rendszeresen meglátogassuk a fogorvosunkat: legalább évente, de még jobb, ha félévente elmegyünk egy rutinvizsgálatra. Ezzel rengeteg kellemetlen és drága kezelést lehet megelőzni, ennek ellenére vannak, akik nem követik ezt a gyakorlatot.
Read More »Rezsikommandó, avagy segítség a kegyetlen rezsiszámla ellen (x)
Az úgynevezett rezsikommandó megjelenésére, segítségére és közreműködésére bizony nem kevés háztartásban vagy egyéb ingatlannál volna szükség napjainkban.
Read More »Miért tökéletes választás az online szerencsejáték a kockáknak?
Az online szerencsejátékok jelentős átalakulásokon mentek keresztül az elmúlt években, és a játékosok széles körét vonzzák mai napig, beleértve a kockákat is.
Read More »A mélyhűtő ládák használatának legfőbb előnyei (x)
Lakásokban nem igazán, családi házaknál azonban egyre gyakrabban használnak mélyhűtő ládákat, amelyeknek számos előnyös tulajdonságuk van.
Read More »Íme néhány tipp az éjszakai bőrápoláshoz! (x)
A hölgyek többségénél megfigyelhető, hogy csupán a bőrük nappali ápolásával törődnek és az éjszakait szinte teljesen mellőzik.
Read More »Minden, ami macskás – most éppen a cicás pólókat vesszük górcső alá (x)
A cicás gazdik sosem unatkoznak. Mindig van egy aprócska állat, aki feldobja a napjukat. Az édes kis szőrmókok tudják, hogyan vonják magukra a figyelmet, és az irántuk való szeretetünk a rajongásig fajulhat.
Read More »Hallstattnak is elege lett a turistákból
Két világváros, Barcelona és Velence után most egy jóval kisebb település, az ausztriai Hallstatt lakói elégelték meg, hogy városukat "elfoglalják" a turisták.
Read More »