Az orosz árnyékflottát célozza az EU újabb szankciós csomagja

Az Európai Unió az Oroszországot sújtó 17. szankciócsomagon dolgozik, ez az árnyékflottákat célozza, májusban pedig a külügyminiszteri tanács elé kívánják terjeszteni – jelentette ki Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselő hétfőn Luxembourgban, az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.

A főképviselő szerint az EU-tagállamok egyértelműen a béke pártján állnak, hiszen mind a 27 ország támogatta a tűzszünetet, és Ukrajna már egy hónappal ezelőtt feltétel nélkül beleegyezett abba. Oroszország viszont szerinte továbbra is a háborút keresi: ezt bizonyítják a legutóbbi, különösen halálos támadások is, köztük a hét vég légicsapás Szumiban. Nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország csak húzza az időt, és nem törekszik a békére – fogalmazott Kallas.

„Ezért az egyetlen módja annak, hogy Oroszországot komoly tárgyalásra kényszerítsük, az, ha még nagyobb nyomást helyezünk rá” – hangsúlyozta.

Szavai szerint Oroszországnak be kell látnia, hogy hibát követett el Ukrajna megtámadásával, mivel nem győzhet – az ukrán nép elszántsága töretlen, és a nemzetközi közösség kitart mellette, a vérontás pedig csak akkor érhet véget, ha Oroszországot helyezik nyomás alá, mert az orosz vezetők felelősek az erőszakért.

A főképviselő úgy véli, hogy az egyik oldalról Oroszországra kell nyomást gyakorolni, a másik oldalon az a cél, hogy Ukrajna képes legyen megvédeni magát. Az Európai Unió ebben kulcsszerepet játszik: egyszerre a legnagyobb vásárlója és legfőbb támogatója is az ukrán védelmi iparnak, továbbá eddig több mint 73 ezer ukrán katonát képeztek ki.

A megbeszélések során felmerült az is, hogy a kiképzési missziók mandátumát érdemes lenne bővíteni, különösen annak érdekében, hogy hozzájáruljanak az Ukrajna védelmét támogató nemzetközi koalíció biztonsági garanciáihoz.

A kétmillió lőszer Ukrajnának történő leszállítását célzó kezdeményezésről Kallas azt mondta, hogy a kitűzött cél kétharmadát már sikerült teljesíteni, bár a teljes mennyiség még nincs meg. A tagállamok többsége egyetért abban, hogy folytatni kell az ilyen típusú erőfeszítéseket is, és további lépésekre van szükség. A támogatás nem csupán az Európai Unió keretein belül történik, hiszen például Norvégia is hozzájárult a célhoz négymillió euróval – mutatott rá.

Ami az idei támogatást illeti, Kallas elmondása szerint az EU és a tagállamok idén már több mint 23 milliárd eurót nyújtottak Ukrajnának, míg tavaly ez 20 milliárd volt.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »