Obama: A példánkra vár a világ

Az Egyesült Államok Földünk atmoszférájának második legnagyobb szén-dioxid szennyezője Kína mögött, így jelentős mértékben felelős az egyre inkább elharapózó klímaváltozásért. Miután az elmúlt egy évben a szokásosnál több és erősebb tornádó, súlyos aszály és egy pusztító hurrikán is sújtotta a területét, Amerika lassan kezd ráébredni a helyzet súlyosságára. Washington komoly lépésekre készül az ügyben, de vajon a szándék átvészeli-e a kongresszusi pártoskodást, az államokkal való egyezkedést, vagy épp az pozícióit védő energialobbi ellentörekvéseit?

A Georgetown Egyetemen előadott június 25-ei beszédében Barack Obama amerikai elnök bejelentette a klímaváltozás elleni nemzeti akcióterv kidolgozását és rövid úton történő életbe léptetését; sőt, főbb pontjait már helyben ismertette is. A projekt az ország karbon-lábnyomának drasztikus csökkentését, a szélsőséges éghajlat okozta károk elleni védelmet, valamint a nemzetközi környezetvédelmi együttműködés fokozását célozva lép fel a globális felmelegedéssel szemben. (A felszólalásról készül teljes felvétel ezen a linken érhető el.)

A program sarokpontja a szövetségi környezetvédelmi ügynökség (Environmental Protection Agency, röviden EPA) által kidolgozandó, az erőművek szén-dioxid kibocsátására vonatkozó értékhatár-rendszer kidolgozása, de részét képezi az Egyesült Államok energiapolitikájának ésszerűsítése is a pazarlás minimalizálásával és a „tiszta” erőforrások hangsúlyozásával. Ennek megvalósítása természetesen messze túlmutat a következő négy éven, így Obama a jelenlévő egyetemistákat, átvitt értelemben az ő generációjukat is segítségül hívta az akadályok leküzdéséhez. Az államfő véleménye szerint a világ népessége elvárja Amerikától, hogy példát mutasson és az élen járjon a globális felmelegedés elleni erőfeszítésekben.

A klímaváltozás mérséklése mellett a terv hangsúlyt fektet a már érzékelhető hatások elleni védekezésre. Obama szerint fontos a tengerparti védőgátak megerősítése és a városi infrastruktúra átépítése olyan módon, hogy a települések képesek legyenek átvészelni a jövőben várható szuperviharok haragját. A globális együttműködés ösztönzése érdekében az USA hajlandó megnyitni éghajlattudományi adatbázisát és a NASA műholdkép-tárát a nem-amerikai nyilvánosság előtt, és pénzügyi nyomással igyekszik majd ösztönözni nemzetközi tárgyalópartnereit – köztük is főleg a fejlődő országokat – a „tiszta” energiára való átállásra.

Az elnök beszédében azt is kijelentette, hogy készséggel együtt dolgozik bármelyik politikussal bármelyik pártból, amennyiben annak célja ebben a kérdésben megegyezik az övével. Ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől sem, hogy kétpárti kompromisszum híján a most bejelentett tervet nem kínkeservvel a világra szenvedett új törvényekkel, hanem a meglévő jogi keretek között már rendelkezésére álló elnöki eszközökkel kívánja véghez vinni. Ez a lépés kétélű fegyver: egyrészt így megkerülhető az akadékoskodó szövetségi kongresszus, másrészt viszont szükséges hozzá az amerikai népesség széleskörű támogatása, már ha a demokraták nem akarnak szavazókat veszíteni a 2014-es félidős választások idejére.

Obama nem véletlenül táplál ilyen kevés bizalmat a törvényhozó testületek irányában; a republikánusok 2008 óta rekordszámú szónoki obstrukcióval akadályozták a kabinetje működését, s ez a pártoskodás mára odáig fajult, hogy alig lehet jogszabályt átvinni a két házon. A hozott rendelkezések számát tekintve az előző (112.) kongresszusi ciklus volt a legkevésbé produktív a negyvenes évek óta, ám az eddigi eredmények alapján a jelenlegi, a 113. még ezt is alulmúlhatja majd. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy a szenátus és a képviselőház népszerűségi indexe évek óta mélyrepülésben van.

Az ellenállás egyik fő oka Obama azirányú törekvése, hogy a hagyományos, szénre és olajra építő gazdasági modellt legalább részben a megújuló energiaforrások alapjára helyezze át. A republikánusok szerint ez tömeges állásvesztésekhez és a gazdaság gyengüléséhez fog vezetni, és azt állítják, az elnök pártérdekből „háborút indított” a szénipar ellen – kérdés, hogy a befolyásos amerikai energialobbi pénze milyen mértékben táplálja ezeket a vélekedéseket. Jellemző mindenesetre, hogy az országos média szinte teljesen figyelmen kívül hagyta a georgetowni felszólalást: a főbb kábelszolgáltatók közül a CNN tíz percet, a Fox News alig öt percet, az MSNBC pedig kevesebb mint egy percet közvetített az eseményből, s csak a Weather Channel adta le teljes egészében a 49 perces szónoklatot.

Pedig Obama már a júniusi beszéd közben is igyekezett eloszlatni az átállással kapcsolatos félelmeket. Kijelentette, hogy Amerika egyelőre nem állhat le a fosszilis hordozók kitermelésével és feldolgozásával; és ismertette véleményét, miszerint az Egyesült Államoknak meg kell erősítenie pozícióját a világ első számú földgáz-kitermelő nagyhatalmaként. Mivel az elnök a tiszta energiaforrások közé sorolja a földgázt (egyes szakértői véleményekkel szemben), ez szerinte nem mond ellent a terv célkitűzéseinek. Szó esett a Keystone-csővezeték várható bővítéséről is, ami az utóbbi időben számos zöld tüntetés tárgya volt és amit Obama ígérete szerint csak akkor hagy jóvá, ha az egyértelműen az ország gazdasági érdekeit szolgálja. Ez a szófordulat, bár valószínűleg a környezetvédők megnyugtatását célozza, talán már a kivitelezési szerződés közeljövőbeli aláírásának ágyaz meg.

A szövetségi kormány hatásköre a program pontjainak megvalósítására a hatvanas években született „levegőtisztasági törvény” (Clean Air Act) rendelkezéseiből fakad, melyek az emberi egészségre bizonyíthatóan káros gázok kibocsátását korlátozzák. Az üvegházhatású gázokat csak egy 2007-es legfelsőbb bírósági döntés óta sorolják ebbe a kategóriába, ami immár lehetővé teszi, hogy az EPA értékhatárokat írjon elő a levegőbe engedésükre. Mindeddig ezt csak az éppen tervezés alatt álló erőművekre alkalmazták, a már meglévőkre nem, pedig a karbon-lábnyom 40%-a az energiatermelő üzemekből származik. Obama most ezen akar változtatni, s a 2007-es ítélet meg is adja ehhez a kellő jogkört.

Megjegyzendő azonban, hogy az EPA-nak csak irányelvek kijelölésére van hatalma, amiket a szövetségi vagy állami törvényhozó testületeknek kell jogszabályba foglalniuk. Ezt aztán az kormányügynökség vagy elfogadhatja vagy visszadobhatja, attól függően, hogy az mennyire felel meg az elvárásainak. A szövetségi kongresszus megkerülésével ez a feladat az egyes államokra hárul, így viszont a nemzeti projekt sikerének záloga olyan helyi politikusok kezébe kerül, akik régiójuk gazdasági versenyképessége miatt aggódnak és sokszor egyáltalán nem akarnak akadályt gördíteni a helyi ipar fejlődésének útjába egy profitnyírbáló szabályozás képében. Ha ők nem hajlandók előállni megfelelő tervezetekkel, akkor az EPA-nak kell azokat megírnia, ám így csak még nehezebb lesz elfogadtatni az előírásokat a helyi szervekkel. Heather Zichal, Obama klímaváltozás- és energiaügyi főtanácsadója szerint már megkezdődtek a tárgyalások a felmelegedés által leginkább érintett államokkal, így Utah-val és Texas-szal is, de érezhetően mások a prioritások Washington határain belül és azokon kívül, így a feleknek először arra kell törekedniük, hogy megtalálják a közös nevezőt.

A beszéd óta eltelt egy hónapban megindult az elképzelések realizálása. Ernest Moniz energiaügyi miniszter július elején újraindított egy kb. nyolcmilliárd dolláros, kölcsönökre nyújtott kezességvállalási programot a vonatkozó műszaki fejlesztések ösztönzésére. Nem sokkal korábban Sally Jewell belügyminiszter jóvá hagyta egy arizonai széltelep építését, mely az adminisztráció szerint elkészülte után 175 ezer lakást fog ellátni árammal. Az EPA mindemellett átdolgozta tavalyi, a fosszilis erőművek által kibocsátható szén-dioxid határértékeire vonatkozó javaslatát: ez ellen az energiaipar azért tiltakozott, mert szabványaival nem tett különbséget a szén és a földgáz-alapú telepek között, így nagyobb terhet rótt a szént használó, korszerűsítésre szoruló üzemekre.

Mivel nincs egyetlen átfogó és könnyen reklámozható törvénytervezet a program középpontjában, ezért Obamának nehezebb dolga lesz elképzelését országos körúton népszerűsítenie, mint tette azt a bevándorlási és egészségügyi reformokkal. Egyelőre a kabinetfőnökei és az ő beosztottjaik kapták a feladatot, hogy minden lehetséges platformon magyarázzák el, mit és miért akar elérni az adminisztráció. Belső körében is vannak azonban tamáskodók: Jim Messina, a demokraták 2012-es kampányfőnöke arra figyelmeztet, hogy a klímaprojekt bizonyos részeit az elnök a kongresszus nélkül is meg tudja valósítani, másokhoz viszont elengedhetetlen lesz a két ház közbenjárása.

További problémát jelenthet, hogy az EPA nincs felkészülve egy ilyen ambíciózus program teljesítésére, főleg ha az ügynökeinek kell megírniuk az érintett államok törvénytervezeteit. Jeffrey Homstead – aki a Bush-érában az intézmény szél- és sugárzás-részlegének vezetője volt – úgy nyilatkozott erről: „Ilyesmire egyáltalán nincs precedens; az ügynökség azt a feladatot kapta, hogy egy rendkívül nagy szöget verjen egy rendkívül kis lyukba”.

Az USA-ban a mai napig magas azoknak a száma, akik tagadják a globális felmelegedés létét, vagy annak emberi tevékenységben való eredeztetését, bár a vélemények az utóbbi idők szélsőséges időjárásának hatására manapság változóban vannak. Közvéleménykutatások szerint 2009-ben a megkérdezettek kb. 20%-át tették ki a tagadók, s ezek közül 52% volt biztos abban, hogy csak kacsa a klímaváltozással kapcsolatos rémisztgetés; 2012-re ez az utóbbi arány 31% alá esett. Csak az idő döntheti el, hogy a gyarapodni látszó tömegtámogatás elég lesz-e Obama tervének teljesítésére minden gazdasági-politikai akadály ellenében.