A klímatárgyalások hátráltatói

A cancúni klímakonferencián a felek elfogadták, hogy a Föld átlaghőmérsékletének növekedése nem haladhatja meg +2 °C-nál jobban az iparosodást megelőző időszakét. Mindez azt jelenti, hogy az 1990-es évhez viszonyítva 2050-re 75-80 százalékkal mérsékelni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását bolygónkon. A kötelező vállalásokat tartalmazó Kiotói Jegyzőkönyv 2012 végén lejár, az új megállapodás pedig még várat magára.

Az eddigi eredmények

A Kiotói Jegyzőkönyv hatására 2012-re valószínűleg több mint 5 százalékkal csökken az emberi tevékenységből származó globális szén-dioxid-kibocsátás, mindezt azonban 15 év alatt sikerült elérni. Amennyiben tehát nem változik az ütem, 2050-re vélhetően csupán 20-25 százalékos mérsékléssel lehet számolni, amely a szükségesnek tartott mennyiség csupán harmada. Ebből adódóan két út áll az új megállapodások előtt: vagy a cél mértékét növelik drasztikusan, vagy pedig az átalakításhoz rendelkezésre bocsátott időtartamot faragják le. A közeljövőben azonban egyik variáció megvalósulásának sincs realitása egy globális szerződés keretein belül.

Mi nehezíti a tárgyalásokat?

A legfontosabb törésvonalak alapvetően két, egymással szoros kapcsolatban álló témakörre vezethetők vissza: a felelősség kérdésére, valamint az ún. „Észak-Dél” konfliktusra.

Előbbi röviden összefoglalva annyit jelent, hogy a jelenlegi szennyezésért legfőképpen a fejlett ipari országok gazdasága okolható.  A fejlődő országok álláspontja szerint ezért nekik kell egyrészt megoldást találni a problémára, másrészt pedig fedezni az azzal járó költségeket. A fejlett országok ezt már 1992-ben tudomásul vették, azonban a fejlődő országok részvétele nélkül nem látják értelmét a nemzetközi szerződéseknek.

Az utóbbi elv szintén a fejlettségi különbségekre vezethető vissza: a gazdaságilag fejlettebb „Észak” végigjárt egy fejlődési utat, amely a lakosság számára relatív jólétet eredményezett, viszont nagyfokú környezetkárosítással járt együtt. A fejlődő „Dél” országai azzal érvelnek, hogy esetleges csatlakozásuk a globális klímaegyezményekhez egy olyan alternatív gazdasági modell kialakulásához vezetne, melynek sikere bizonytalan, és tovább fokozhatja lemaradásukat.

Mire lehet számítani a közeljövőben?   

A következő jelentős klímakonferenciát az idei év végén Durbanban (Dél-Afrikai Köztársaság) tartják, melyet a németországi Bonnban tartott tárgyalássorozat volt hivatott előkészíteni.  A kéthetes ülésszakot követő hivatalos sajtótájékoztatón Christiana Figueres asszony, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó titkárságának vezetője azt emelte ki, hogy sikerült közelednie az álláspontoknak a fejlődő országok szerepvállalásával kapcsolatban, azonban hozzátette: az idei év feladata tisztázni a Kiotói Jegyzőkönyv jövőjét. Így tehát Dél-Afrikában bizonyára sikerül majd néhány részeredményt felmutatni – például a Koppenhágában létrehozott, a fejlődő országoknak nyújtott 100 milliárd dolláros fejlesztési támogatás ellenőrzése tekintetében -, azonban áttörésre idén sem lehet számítani.

Egy lehetséges új egyezmény előmozdítói

Az Európai Unió az emberiség legnagyobb fenyegetésének tekinti a klímaváltozást, ezért már évek óta igyekszik vezető szerepre szert tenni a nemzetközi egyezmények kialakításában. A kiotói átlaghoz képest jelentős, 20 százalékos kibocsátás-csökkentést vállalt és teljesített a 27 tagország átlagában. Bonnban jelezték, hogy készek 30 százalékra növelni a csökkentési célokat, amennyiben más országok részéről is érkeznek hasonló felajánlások. Ez egyébként összhangban van a nemrégiben elfogadott „dekarbonizációs menetrenddel”, amely 2050-re az EU területén 75-80 százalékos mérséklés elérésére törekszik a szén-dioxid-emisszió tekintetében.

Bár egyértelműen nem jelenthető ki, hogy Kína segíteni fogja egy új egyezmény megszületését, mégis a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb ennek az esélye. A kijelentés hátterében a nemrégiben elfogadott új kínai öt éves terv áll, amely a fenntartható fejlődést helyezte a középpontba, és figyelemre méltó, ambiciózus célokat határozott meg, amelyeket a napokban bejelentettek alapján még tovább akarnak növelni. Kína álláspontja nem csupán azért fontos kérdés, mert napjaink világgazdaságának motorja, hanem azért is, mert jelentős nyomást gyakorolhat a többi fejlődő országra.

A tárgyalások hátráltatói

Barack Obama amerikai elnök komoly belpolitikai válsággal küzd, a republikánus többségű kongresszus ugyanis elutasította a kormányzat pénzügyi csomagját, melynek következtében az ország történetében először több hitelminősítő is leminősítette az amerikai állampapírokat. A következő elnökválasztás jövőre esedékes, a republikánusok pedig köztudottan szkeptikusak a globális éghajlatváltozással kapcsolatosan, így az amerikai delegáció várhatóan igen passzív lesz a következő választásokig.

Kanada, Japán és Oroszország Bonnban jelezték, csak akkor vesznek részt bármilyen egyezményben, ha annak India is tagja. Mivel azonban India nem mutat nagyobb érdeklődést a téma iránt, az említett trió számára ez kitűnő ürügyet jelent egy esetleges szerződéstől való távolmaradáshoz. Japán helyzete különösen érdekes: a belpolitikai válság (a hatodik miniszterelnökét „fogyasztja” az utóbbi öt évben), valamint a fukushimai katasztrófa kedvezőtlen gazdasági hatásai miatt nagy valószínűséggel nem is lenne képes jelentős vállalások teljesítésére.

Összességében kijelenthető tehát, hogy az álláspontok egyes részletek esetében tovább közeledtek az utóbbi hónapokban, így a közeljövőben tartandó konferenciákon több kisebb részsikerre lehet számítani. A lényeges kérdések tekintetében azonban továbbra is jelentős, szinte áthidalhatatlan ellentét feszül egyes országok között, így áttörést az elkövetkező években vélhetően nem sikerül majd elérni.

Csató Gábor

Friss hírek