Beemelt kínai belső piacon forgó, A-osztályú részvényeket a világ feltörekvő részvénypiacainak árfolyam-alakulását mérő indexébe az MSCI, Argentína viszont nem került vissza a fejlődő Európa, Délkelet-Ázsia és Latin-Amerika részvénypiacainak teljesítményét tükröző mutatóba.
Read More »Gazdaság
Újabb amerikai szankciók, Moszkva válaszlépésen dolgozik
Az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat kedden. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az amerikai intézkedésekre reagálva válaszlépéseket jelentett be.
Read More »A brit jegybankelnök ellenzi a hard Brexitet
A Bank of England vezetője alig burkoltan hangot adott annak a véleményének, hogy nagyon kedvezőtlen hatásokkal járna a brit gazdaság 85 százalékát adó szolgáltatási szektorra, ha a kilépés után vámhatárok emelkednének Nagy-Britannia és az Európai Unió közé.
Read More »Meglett az eredménye az OPEC tehetetlenségének
Máris látható az eredménye annak, hogy az OPEC a saját maga által felállított kereteket sem veszi igazán komolyan, az olajár héthavi mélypontra került - a WTI már 43 dollár alatt is járt, azaz visszatért azokra a szintekre, ahol a tavalyi OPEC-megegyezés előtt tartózkodott.
Read More »Ázsia népe whisky-be teszi a pénzét
Ázsia hatalmas népessége és bővülő tartalmú pénztárcáik termékeny talajt szolgáltatnak a whisky eladásoknak. Az alapelv egyszerű: ritka, korlátozott kiadású whisky-t vesznek, hogy később magasabb áron adják el őket.
Read More »Száz évre szóló kötvényt dobott a piacra Argentína
Argentína világviszonylatban is ritka hosszú, 100 éves lejáratú kötvényt bocsátott ki 2,75 milliárd dollár értékben, alig egy évvel azután, hogy az országnak sikerült kikecmeregnie az államcsődből.
Read More »Kitalált egy B-tervet a blokád alá vont Katar
Katar a gazdasági embargó feloldásáig nem tárgyal azokkal az arab államokkal, amelyek megszakították vele a diplomáciai kapcsolatokat, valamint a közlekedési és a kereskedelmi összeköttetést - jelentette ki hétfőn a katari külügyminiszter.
Read More »Trump modernizálná az elavult kormányzati munkát
A kormányzati munka megújításáról tárgyalt a Szilícium-völgy legnagyobb informatikai vállalatainak vezetőivel Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban.
Read More »Szerdára megalakul az új francia kormány, íme a reformtervek
Emmanuel Macron köztársasági elnök szociálliberális táborával egyértelműen abszolút többséget szerzett a francia parlamenti választásokon, szabad utat kapott reformelképzeléseinek megvalósításához. Az államfő hétfő este ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek, miután a köztársasági hagyományoknak megfelelően a kormányfő benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választásokat követően.
Read More »Kína tovább szövögeti a hálóját Észak-Korea körül?
A leghatékonyabb nyomás Phenjanra az olajszállítások csökkentése mellett a Kínában dolgozó észak-koreaiak számának a mérséklése, mivel ez Phenjan egyik fontos devizabevételi forrása, ezért Kína hosszú hónapok óta ezen dolgozik.
Read More »Külföldről toborozna Nagy-Britanniába a Jaguar
A Jaguar Land Rover (JLR), a legnagyobb brit autógyártó azt tervezi, hogy 5 ezer új munkahelyet hoz létre Nagy-Britanniában jövőre.
Read More »Kína még mindig falja a szenet Mongólia nagy szerencséjére
Csaknem ötszörösével nőtt a mongol szénexport az idei első öt hónapban elsősorban annak a hatására, hogy jelentősen bővült a kínai import, miután Peking leállította a szén behozatalát Észak-Koreából.
Read More »Nem fogják megrázni az orosz gazdaságot az újabb szankciók
Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint nem valószínű, hogy az amerikai szankciók tervezett kiterjesztése jelentős hatást gyakorolna az orosz gazdaságra, de Moszkvát valószínűleg meglepte a washingtoni törvényhozási kezdeményezés.
Read More »Trump bekeményít Kubával szemben
Donald Trump amerikai elnök pénteken szabad és nemzetközileg ellenőrzött választásokra szólította fel Kubát, egyúttal a kubai emberi jogi helyzet javításához kötötte az amerikai-kubai viszony jövőjét.
Read More »