Újabb amerikai szankciók, Moszkva válaszlépésen dolgozik

Az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat kedden. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az amerikai intézkedésekre reagálva válaszlépéseket jelentett be.

A döntést bejelentő pénzügyminisztérium közleményében további 19 személyt és 19 vállalatot jelölt meg, akiket, illetve amelyeket felvett a korábban már szankcióval sújtottak listájára. A minisztérium az intézkedés okaként azt jelölte meg, hogy valamilyen módon valamennyien részt vesznek az orosz-ukrán konfliktusban, amely miatt az Egyesült Államok korábban szankciókat vezetett be Oroszország ellen.

A szankciókkal most sújtottak között két orosz kormánytisztviselő, valamint a Krím félszigeten tevékenykedő egy tucat ember és cég is szerepel.

„Mai döntésünk célja, hogy elejét vegyük az Egyesült Államok szankcióit megkerülni szándékozó törekvéseknek” – fogalmazott a pénzügyminisztérium közleménye, amely hangsúlyozza azt is, hogy az amerikai intézkedés illeszkedik az Egyesült Államok külföldi partnereinek intézkedéseihez.

A tárca állásfoglalása szerint a szankciókkal sújtottak körének kibővítése szintén azt jelzi, hogy „Washington elkötelezett az ukrajnai válság diplomáciai megoldása és a Krím félsziget Ukrajnához történő visszatérésének megkönnyítése mellett”.

„A jelenlegi amerikai kormányzat elkötelezett az ukrán szuverenitást garantáló diplomáciai folyamat mellett, és addig nem lehet szó a szankciók enyhítéséről, amíg Oroszország nem hajtja végre maradéktalanul a minszki megállapodásban foglalt kötelezettségeit” – fogalmaz Steven Mnuchin pénzügyminiszter a közleményben.

A szankcióval sújtottak egyesült államokbeli vagyonát befagyasztják, amerikai állampolgárok és cégek nem üzletelhetnek velük. A Fehér Ház szóvivője bejelentette, hogy a szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg Oroszország ki nem vonul Kelet-Ukrajnából.

Oroszország máris válaszlépéseken dolgozik

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a washingtoni döntésre reagálva sajnálatát fejezte ki az orosz-amerikai kapcsolatok rendezésének újabb elmulasztott lehetősége miatt, és elmondta: Moszkva nekiállt a válaszlépések kidolgozásához. „Oroszország különböző szinteken, többször is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kormányának Oroszország-politikáját cselekedetei, nem pedig nyilatkozatai alapján fogja értékelni. Nem valamilyen jelzések, utalások, valamely félhivatalos kezdeményezések szerint, hanem szigorúan a tettek alapján” – hangoztatta Rjabkov.

Az orosz külügyminiszter-helyettes kiemelte: az Oroszország elleni büntetőintézkedések kiterjesztése semmiben sem fogja megváltoztatni Moszkva politikáját, a szankciók pedig semmilyen kihatással nem lesznek az orosz állampolgárokra és cégekre.

Ezt támasztják alá a londoni pénzügyi elemzők is. William Jackson, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető elemzője pénteki helyzetértékelésében kiemelte, hogy a legújabb szigorítások korlátozottabb körre terjednek ki, mint a korábbi szankciók.

A szakértő szerint a külső finanszírozási kondíciók feszesebbé válhatnak az érintett orosz cégek számára, mivel szűkülhet hozzáférésük az amerikai adósságpiacokhoz, de az orosz gazdaság most sokkal jobb állapotban van e szigorítások elviseléséhez, mint néhány éve. Az orosz folyómérleg-egyenleg a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékának megfelelő többletet mutat, és a magánszektorbeli tőkekivonás üteme jelentősen enyhült az elmúlt másfél évben – hangsúlyozza. Bővebben

Kapcsolódó cikkeink:

Az Egyesült Államok 2014 márciusában, a Krím félsziget orosz bekebelezése után hozott szankciókat, amelyek akkor a Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetében lévő tisztségviselőket, üzletembereket és orosz állami vállalatokat érintettek. Az akkori amerikai elnök, Barack Obama rendelete azzal indokolta a lépést, hogy Moszkva ukrajnai szerepvállalása „szokatlan és rendkívüli veszélyt” jelent az amerikai nemzetbiztonságra.

2016 márciusában Obama egy évvel meghosszabbította a szankciók érvényességét. Az amerikai szenátus a múlt héten elsöprő többséggel megszavazta, hogy Donald Trump jelenlegi elnöknek a szankciók bármilyen könnyítését előzetesen jóvá kell hagyatnia a törvényhozással.

Korábban írtuk: Hiába reménykedik Putyin, maradnak a szankciók

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »