Az elemzők által várt mértékben csökkentek júliusban a termelői árak az euróövezetben éves összevetésben az Eurostat honlapjára kedden felkerült adatok szerint, de az euróövezet gazdasági teljesítménye is csökkenést mutat.
Read More »Gazdaság
Mosolyok közt zajlott Putyin és Erdogan találkozója
Az orosz és a török elnök régi barátként üdvözölték egymást találkozójukon, feszültségnek nyoma sem volt, miközben Oroszország éppen háborút folytat Ukrajna ellen, Törökország pedig a NATO tagja. Emellett a török líra árfolyama Erdogan intézkedései miatt romokban hever, az orosz rubel sem áll túl jól, a felek mégis inkább a nemzeti valutákban számolnának el egymással.
Read More »Egyre borúlátóbbak a gazdasági szereplők az euróövezetben
Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a befektetői hangulat az euróövezetben a Sentix gazdaságkutató intézet szeptemberre vonatkozó felmérése szerint.
Read More »Jövő héten érkezik a friss magyar inflációs adat
Jövő héten jelenik meg az államháztartás augusztusi helyzetéről szóló gyorsjelentés, a Központi Statisztikai Hivatal pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé, köztük a fogyasztói árak augusztusi alakulását és az ipari termelés júliusi első becslését.
Read More »Nem változtatott Magyarország adósbesorolásán a Moody’s
A Moody's nemzetközi hitelminősítő legfrissebb jelentésében megerősítette Magyarország Baa2 adósbesorolását stabil kilátással. A hitelminősítő 2024-re 3 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban.
Read More »Majdnem ingyen utazhatnak a római diákok szeptembertől
Majdnem ingyenes lesz négyszázezer tanuló számára az utazás busszal, villamossal és metróval az olasz fővárosban a szeptemberi tanévnyitástól a római főpolgármesteri hivatal döntése szerint, melyet csütörtökön ismertetett az AGI hírügynökség.
Read More »Csökkenő trendben a magyar GDP
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal mérséklődött - erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Megállt az infláció csökkenése az euróövezetben
Augusztusban a várt csökkenés helyett 5,3%-on stagnált az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat csütörtökön.
Read More »Gyerekmentes zónát alakít ki járatán egy török légitársaság
A török Corendon Airlines légitársaság közölte, hogy novembertől új szolgáltatásként, tesztjelleggel egy csak felnőtteknek szóló zónát különít el egyik járatán, ahol 16 éven aluliak nem utazhatnának.
Read More »Tovább csökkent a német kiskereskedelmi forgalom
A német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön azt közölte, hogy júliusban 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom júniushoz képest, amikor szintén 0,8 százalékos havi csökkenést jegyeztek fel.
Read More »A csökkenő export húzta le az amerikai GDP-t
A második negyedévben az első negyedévit kissé meghaladó mértékben, de a korábbi kalkulációnál kevésbé nőtt éves összevetésben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis szerdai jelentése alapján.
Read More »Rekordtöbblet alakult ki a szolgáltatások export-import mérlegében
A második negyedévben a szolgáltatások euróban számított exportja 6,7, importja 0,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,7 milliárd euró volt, 451 millió euróval több a 2022. második negyedévinél, és az eddigi rekordot is kissé meghaladta - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Az EU-ban egy éve nő, Magyarországon tovább esett az új autók értékesítése
Júliusban immár tizenkettedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint. A növekedésből két ország maradt ki: Magyarország és Svédország.
Read More »17 évnyi televíziós reklámköltést vizsgált az NMHH
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az elmúlt 17 év televíziós klasszikus reklámozási gyakorlatát tekintette át annak érdekében, hogy a hirdetési piac ezen nem elhanyagolható súlyú szegmensének legfőbb trendjeit meghatározza.
Read More »