Még nem igazán indult be izgalmas verseny a republikánus párt jövő évi elnökjelöltségének az elnyeréséért.
Read More »Európán kívül
Kiderült, milyen szűkmarkú Kanada
Egy kedden nyilvánosságra hozott tanulmány szerint Kanada nem tartja magát azokhoz a célokhoz, melyeket 2005-ben egy G8 találkozón tűzött ki a Szahara sivatag sávja alatti afrikai országok megsegítésére.
Read More »Külföldi bevásárlóközpontokba fektet Kanada
A Kanadai Nyugdíjalap bizottsága az elmúlt héten jelentette be, hogy 700 millió dollárt fektetett külföldi bevásárlóközpontokba.
Read More »Kevés a nő a megújult kanadai kormányban
Stephen Harper miniszterelnök szerdán jelentette be új kormánya tagjait, akik igen különbözőek származásukat, politikai tapasztalatukat és régiós megoszlásukat illetően.
Read More »AKCS-EU közgyűlés: demokrácia és tiszta ivóvíz
Az afrikai kontinens lázongásai határozták meg a napirendet az AKCS-EU budapesti ülésén. A gazdasági segítségnyújtás és a demokráciát érintő kihívások mellett szóba került az ivóvízkészletek szennyezésének megakadályozására is.
Read More »Kidobatják a McDonald’s bohócát
Több mint 550 orvos, egészségügyi szakember és civil szervezet írta alá azt a nyílt levelet, amelyben kérik a McDonald's-ot, vonja vissza a piacról a Ronald McDonald's nevű bohócát.
Read More »Kuba nem mond le a szocialista rendszerről
A világgazdasági események, az élelmiszerválság és az embargó csak néhány ok, ami miatt a Kubai Kommunista Párt úgy döntött, megreformálja a rendszert -ám szigorúan a szocializmus keretein belül.
Read More »Az egyiptomi bizonytalanság kedvez a fegyvercsempészeknek
Az izraeli belbiztonságért felelős titkosszolgálat (Shin Bet) szerint a 2011 elején kezdődött forradalom, és az annak következtében létrejött belpolitikai káosz jelentősen megkönnyítette a fegyvercsempészek tevékenységét a Gázai övezettel szomszédos egyiptomi területeken.
Read More »Izrael a busz alatt
Új fejezetet nyit Amerika a Közel-Keleten - mondta csütörtöki külpolitikai beszédében Barack Obama amerikai elnök. Mit jelent ez konkrétan és mi volt a reakció?
Read More »Végleg megromlott az amerikai–pakisztáni viszony?
A szenátus több tagja szerint is végleg megromlott a viszony a két ország között. Pakisztán a szövetség felülvizsgálatát indítványozta és Kínához közeledik.
Read More »Kína tagadja a tiltott kereskedelmet
Kína tagadja, hogy segítette volna az Észak-Korea és Irán közt zajló illegális fegyverkereskedelmet.
Read More »Internetes játékosokat toboroz a haditengerészet
Az internetes játékosokhoz fordul segítségért az amerikai haditengerészet – a májusban induló többhetes online háborútól a szomáliai kalózok elleni hadviselés reneszánszát várják. Nem egy World of Warcraft, de lehet benne West Point-i uniformisokat alázni.
Read More »Akár szabadságra is mehetne a jegybank
James Bullard, a St. Louis-i FED tagbank elnöke szerint nyugodtan tarthat nyári szünetet az amerikai jegybank a mostani kötvényvásárlási program (QE2) június végi zárását követően, majd az időszak adatainak kiértékelését követően érdemes továbbgondolni a laza monetáris politikai fenntartását.
Read More »Börtönben a ruandai hadsereg egykori vezetője
2002-es elfogása után ítéletet hirdettek a ruandai népirtás magas rangú résztvevőjének ügyében.
Read More »