Tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait, Magyarországon és Szlovákiában is segíteni kell az érvényesülésüket - mondta Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden Budapesten.
Read More »Európai ügyek
Több botrányt is kirobbanthat a KMKF-ülés
Székelyzászló már a Parlamenten is. Botránnyal indította Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülését. Kritikákat kapott a "szimbólumpolitika" és az EMNT is.
Read More »Szakemberek törölnék a nemzetiséget a bizonyítványokból
Több szlovákiai iskolai szakértő szerint is törölni kéne a nemzetiség feltüntetését az iskolai bizonyítványokból, ugyanis az diszkriminációra biztosít teret.
Read More »Még szigorúbban büntetnék a pénzhamisítókat
A Bizottság javaslatot tett az eurót hamisító bűnözőkkel szembeni fellépésre. A hamisítással szembeni fellépés különösen fontos, hiszen a világ második legfontosabb fizetőeszközéről van szó, amely 17 ország mintegy 330 millió lakójának fizetőeszköze.
Read More »Székelyzászló-ügy: magyar-román egyeztetések lesznek
Martonyi János külügyminiszter a közeljövőben Bukarestbe látogat, ahol a magyar-román kapcsolatokat érintő kérdésekről, köztük a székely zászló használatáról is tárgyal majd román kollégájával.
Read More »Németországban áramdíj-csökkentéssel kampányolnak
A magas áramdíjak megfékezése kampánytéma lett Németországban. Az árakat nem akarják növelni - de ki fizesse a kiesést?
Read More »Bugár akár holnap leülne tárgyalni az MKP-val
Nem együttműködésről, hanem koalícióról kell szólnia a megbeszélésnek.
Read More »Sikertelen puccs Juscsenko ellen
Juscsenko maradt, az ellenszegülőket a párttagok menesztették. Sikertelen puccskísérletet hajtottak végre Ukrajnában, a Mi Ukrajnánk párt vezetője, Viktor Juscsenko ellen.
Read More »Székely zászló kerülhet a román parlament elé
Elvi döntés született a képviselőház házbizottságának hétfői ülésén arról, hogy a parlament elé Románia valamennyi megyéjének zászlaját, így a székely lobogót is kitűzzék.
Read More »Az állam és az újságírók harca
Harcban állnak a német újságírók az állammal, a tét az újságíróknak kedvező jelenlegi jog megtartása, miszerint kérdéseikre választ kell kapniuk a hivataloktól.
Read More »Aláírásgyűjtés az „új temerini fiúkért”
Polgári kezdeményezésre Zentán (is) tiltakozó aláírásgyűjtés kezdődött a 2012. október 22-én letartóztatott és azóta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini fiú érdekében.
Read More »A keretköltségvetés német szemmel
Az Európai Unió új költségvetés-tervezete alapján Németország marad a legnagyobb nettó befizető tagállam. A kancellár jó eredményről beszél.
Read More »Engedélyezhetik a kettős állampolgárságot Ukrajnában
Törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be a Legfelsőbb Tanácsban, melyben az ukrajnai állampolgárságról, benne a kettős állampolgárságról szóló törvény változtatását kérik.
Read More »Újra lesz mozi Komáromban, magyarul is vetítenének majd
Egy befektető jelentkezett a komáromi önkormányzatnál, aki vállalná a belvárosi mozi újraindítását.
Read More »