Németországban áramdíj-csökkentéssel kampányolnak

Csütörtökön munkacsoportot alakítottak Németországban, hogy kidolgozzák, milyen módon tudnák megfékezni az áramárak emelkedését. A kormány versenyt fut az idővel és még a választások előtt gátat akar szabni a díjnövekedésnek, az ellenzék kritizál, és a választás után reformálná meg a rendszert.

2011-ben, a fukusimai atomkatasztrófa után Németország úgy döntött, pár éven belül bezárja atomerőműveit és megújuló energiát fog használni. Akkor még kevesen aggódtak előre amiatt, hogy ez mekkora áramdíj-drágulást fog magával vonni, idén januártól azonban bekövetkezett az áremelkedés. A pártok különböző intézkedésekben látják a megoldást arra, hogy az áramdíj legalább egy ideig ne emelkedjen, és egyúttal arra is, hogy ne veszítsenek népszerűségükből az őszi parlamenti választások előtt.

Az első javaslat

Január végén Peter Altmeier kereszténydemokrata (CDU) szövetségi környezetvédelmi miniszter javaslata bombaként robbant be a sajtóba. A miniszter nyilatkozatában kifejtette, hogy meg akarja fékezni az áramdíjakat, az áramfogyasztók terhein kíván könnyíteni, mert elértek egy határt, ami felett már nem ajánlott a fogyasztókat terhelni. A CDU politikusa a megoldást a Megújuló Energia Törvényben rögzített díj, az „átállási adó” jelenlegi szinten tartásában látja. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 5,287 eurócent/kWh-ra fagyasztaná be ezt az adót az idei és a jövő évre, majd 2015-től maximum 2,5 százalékos növelését engedélyezné ennek az adónemnek. Bár a miniszter korábban kizárta, hogy a választások előbb bármilyen hasonló reformot valósítsanak meg, most úgy látja, az „áramdíj-biztosítást” már augusztus elsejétől hatályba lehetne léptetni – írja a Süddeutsche Zeitung.

A környezetvédelmi miniszter, bár alapvetően kiáll az energiaintenzív ágazatok kisebb terhelése mellett, támogatja, hogy ők is jobban kivegyék részüket az „átállási” adóból. Rájuk ugyanis egy kedvezőbb kvóta vonatkozik, amit a munkahelyek védelme és a vállalatok nemzetközi versenyképességének megőrzése miatt hoztak létre, illetve hogy kivédjék a cégek külföldre települését.

Terve szerint a háztartásokba két évig fix áron fog érkezni az áram, a kieső összeget viszont a vállalati fogyasztóktól szedné be, összesen mintegy 500 millió eurót. További bevételt jelentene a hasonló adókedvezményt élvező, már meglévő „zöld áramot” termelő erőművek engedményéinek részleges visszavonása. Altmeier szerint ez további 300 millió euró bevételt jelentene. A miniszter hangsúlyozta, hogy az általa javasolt intézkedések természetesen nem helyettesítik a Megújuló Energia Törvény kívánt reformálását. A miniszter nyilatkozata szerint „ő nincs az energiaváltás ellen, csak olcsóbbá szeretné tenni azt” . mondta Altmeier a Vasárnapi Bildnek.

„Ez csak látszatmegoldás”

Peter Altmeier javaslatát éles kritika érte minden oldalról. A szociáldemokraták és a Zöldek mindössze kampányfogást láttak a környezetvédelmi miniszter terveiben. A Der Spiegel német hetilap értesülései szerint a gazdasági minisztérium egy háttéranyagában eleve kudarcra ítélték Altmeier terveit. Az FDP-frakció környezetvédelmi szóvivője, Michael Kauch hangsúlyozta: szerintük „az áramárak megfékezéséhez az áramadó csökkentése is hozzátartozik”. A Baloldal is egyetértene azzal, ha az áramadót csökkentenék az emelkedő „átállási” adó kompenzálására, energiaszakértőjük, Caren Ley pedig törvénybe is foglalná az áramadó csökkentését. Philipp Rösler liberális szövetségi gazdasági miniszter szerint  „először is egy alapvető reformnak kell nekilátnunk a megújuló energia támogatásáról szóló törvénnyel kapcsolatban. Az áramárat legjobban a túlzásba vitt támogatások emelik”, jelentette ki Rösler, aki nem látott igazi áramdíjstopot Altmeier terveiben, szerinte a környezetvédelmi miniszter csak látszatmegoldásban gondolkodik. Eközben a környezetvédelmi minisztérium számításba kezdett, állításuk szerint az „átállási” adó 2014-ig a mostani 5,277 centről akár hét centre is emelkedhet kilowattóránként.

Egy biztos: a legélesebb kritika a Zöldektől érkezett. Frakcióvezetőjük, Jürgen Trittin szerint „szégyenletes, ha a környezetvédelmi miniszter a megújuló energia térnyerését meg akarja akadályozni azáltal, hogy kedvezőtlennek mutatja azt” – mondta a politikus a Passauer Neuer Presse-nek. Eközben Johannes Remmel (Zöldek), Észak-Rajna-Vesztfália környezetvédelmi minisztere kijelentette, hogy Altmeier terveivel „az energiaváltás sírgödrét készül megásni”, hiszen ha javaslatai valósággá lesznek, „a befektetők nem tudnának biztosan tervezni, és az állam önkényének lennének kitéve.” A CDU és a CSU is kétségeit fejezte ki Altmeier terveivel kapcsolatban.

A konszenzus

Szerdán este Rösler és Altmeier megállapodtak egy közös nevezőben: egyikük sem szeretné, ha az áramdíjak tovább emelkednének és a fogyasztókat tovább terhelnék. Összesen 1,86 milliárd eurót szeretnének 2014-ben megspórolni – tudósít a Spiegel Online. A két politikus összeállított egy kompromisszumos javaslatot a reformokra. Ebben Altmeier kitart az „átállási” adó összegének két éves befagyasztása mellett, Rösler pedig amellett, hogy az új és már meglévő szélerőmű-parkok adókedvezménye nyolc centre csökkenjen kilowattóránként. Mindkét politikus kurtítana az energiaintenzív ágazatoknak járó adókedvezményen. A két férfi az augusztus elseje előtt üzembe helyezett erőművek kedvezményeit jövőre 1,5 százalékkal csökkentené, míg az elseje után működni kezdőknek saját maguknak kellene eladniuk a megtermelt áramukat. A két politikus terveit részletesebben itt olvashatják.

Csütörtökön aztán Rösler és Altmeier a tartományok képviselőivel tartott rendkívüli találkozó után a legnagyobb egyetértésben jelentek meg a sajtó előtt. Altmeier így nyilatkozott a Spiegel Online-nak: „Szakmai vitát folytattunk, és egyetértettünk abban, hogy az „átállási” adót lehetőleg egy állandó szinten kell tartani, a jövőben pedig az emelkedését korlátozni kell.” A gazdasági miniszter kiegészítette: „Az átállás elfogadásában nagy szerepet játszanak az energiaárak”. Altmeier nyilatkozata szerint egy munkacsoportot alakítanak, ami március közepéig minden sarkalatos kérdésre és javaslatra választ fog adni. Végleges döntés a közös koncepcióról Angela Merkel és a tartományi kormányfők találkozóján fog születni március 21-én és 22-én.

Bár abban mindenki egyetért, hogy az áramdíjakat csökkenteni kell, arról különböző elképzelések vannak, hogy ki fizesse a cechet. Henning Dettmer, a németországi szélerőmű-parkok szövetségének ügyvezető igazgatója Rösler és Altmeier javaslatait abszurdnak nevezte, és kampányfogásnak tartja.

A tervek szerint már augusztus elsejétől, tehát még a tartományi választások előtt hatályba léphet az áramdíjak megfékezéséről szóló szabály. Mivel az áram – pontosabban az „átállási” adó – jelentős drágulása őszre várható, nagy esély van rá, hogy pont a parlamenti választások idején lesz újra aktuális téma, nem csoda hát, hogy a kormány sietteti a megoldás megszületését. Egyvalamit biztosan sikerült elérnie a gazdasági- és környezetvédelmi miniszternek: senki nem mondhatja, hogy ők nem próbálták meg csökkenteni az áram árát. Eközben az SPD azzal kampányol, hogy ők a választások után fognának bele jelentős reformokba az energiaváltásban. Az ellenzék részéről még kérdéses, hogy kihasználják-e a kormányon nyílt támadási felülettet, nekik csak azt kellene bebizonyítaniuk, hogy jobb és kidolgozott tervük van az áramdíj egy bizonyos határon belül tartására.

Herner Panni

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »