2023-ban az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás - vásárlóerő-paritáson számolva - 10 országban haladta meg az uniós átlagot. Magyarország a lista túlsó végén szerepel.
Read More »Kiemelt
EP-választások: további 5 helyet szerzett az Európai Néppárt
Az EPP az előző ciklusban csak 176 képviselővel rendelkezett, most 190-nél tartanak, a teljes parlament létszáma pedig 15 fővel nő az új ciklusban. Így elmondható, hogy a jelenlegi állás alapján az EPP szinte a teljes létszámbővítést felszívta.
Read More »Egyre inkább üres ígéretnek tűnik a ruandai áttelepítési program
A kormányzó brit Konzervatív Párt választási programja szerint London kész lenne az Emberi Jogok Európai Bíróságával is dacolni a Nagy-Britanniába illegálisan érkező menedékkérők ruandai áttelepítésének ügyében. A konzervatívok győzelmére azonban igen kevés esély van, a program pedig már így is több mint két éve húzódik.
Read More »A németek szerint rossz ötlet vámokkal sújtani a kínai autókat
Olaf Scholz német kancellár az autóipari kereskedelem korlátozása ellen szólalt fel, miközben az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy vámokat vessen ki a Kínából importált elektromos járművekre.
Read More »Jelentősen erősödött az Európai Néppárt, biztos a vezető szerepe
Az új összetételű Európai Parlament képviselőhelyeire vonatkozó friss mandátumbecslés szerint az EPP 189, a korábbihoz képest 13 további képviselői hellyel rendelkezik majd a 2024-2029-es törvénykezési időszakban.
Read More »Óriásit bukott a francia kormánypárt az EP-választáson
A Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés az exit poll eredmények szerint a szavazatok nagyjából 31,5 százalékát szerezte meg az EP-választáson, míg a Macron vezette pártszövetségre csak 14,5 százalék körül szavaztak. Előrehozott választás jön.
Read More »Az orosz határ mentén már amerikai rakétákat használ Ukrajna
Mike Rounds republikánus szenátor, a Kongresszus felsőháza védelmi bizottságának tagja elmondta, hogy értesülései szerint az ukránok már éltek az Fehér Ház hozzájárulásával, amely amerikai fegyverek korlátozott bevethetőségéről szólt orosz területen.
Read More »Hogyan működik az EP-választás?
Az európai parlamenti választáson az EU országainak többségében a választópolgárok jelöltekre és nem pártokra szavazhatnak. Magyarország, Franciaország, Németország, Portugália, Románia és Spanyolország azonban más rendszert alkalmaz.
Read More »Változhat a NATO álláspontja: orosz területeket is támadhat Ukrajna
A Kijevnek átadott NATO-fegyverek azonnal ukrán tulajdonba kerülnek, így Kijevnek képesnek kell lennie arra, hogy azokkal csapást mérjen például oroszországi légi bázisokra - jelentette ki hétfőn NATO-főtitkár.
Read More »A migránsok áttelepítése lett a brit választási kampány fő témája
A konzervatív párti brit miniszterelnök, Rishi Sunak közölte, hogy júliusban elindulnak a járatok Ruanda felé az áttelepítésre kijelölt menedékkérőkkel a fedélzetükön, míg a felmérésekben jelenleg vezető Munkáspárt törölné a "ruandai programot".
Read More »Az olasz rendőrség lefoglalta a Fiat Marokkóban gyártott autóit
A Fiat Topolino miniautók megsértik a Made in Italy törvényt, mivel annak ellenére viselik a nemzeti zászlót, hogy Marokkóban szerelik össze őket.
Read More »Júniusban lesz az első Biden-Trump televíziós vita
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.
Read More »Még mindig van keret a Napelem Plusz Programban
Meghaladta a 10 ezret a kedvezően elbírált támogatási kérelmek száma a Napenergia Plusz Programban, de a keretösszeg közel fele még így is rendelkezésre áll.
Read More »Történelmi rekordon a Budapest Airport utasforgalma
2024 első negyedévében a Budapest Airport több mint 3,4 millió utast kezelt, 10,2%-kal többet, mint a járvány előtti rekordévben, és a növekedés áprilisban sem állt meg; az ország legfontosabb légikikötője 1,4 millió utast fogadott.
Read More »