Az Európai Unió és Új-Zéland lezárta a kereskedelmi megállapodás létrehozására irányuló tárgyalásokat, amely mindkét fél vállalatai és a fogyasztók előtt egyaránt jelentős gazdasági lehetőségeket nyit - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.
Read More »Instant
Klímavédelmi csomagról szavazott az EP
Az Európai Parlament képviselői a testület szerdai plenáris ülésén az uniós klímavédelmi csomag több fontos elemét elfogadták; többek között az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) kiterjesztését 2029-től a lakossági épülethasználatból és a közlekedésből származó kibocsátásra.
Read More »Lassan semmi sem marad az olasz Öt Csillag Mozgalomból
A római parlament felsőháza kedden megszavazta Mario Draghi olasz kormányfő beszámolóját az ukrajnai háborúval kapcsolatos kormánylépésekről, miközben a legnagyobb kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) egyik alapítója kilépett a pártból és új frakciót alakított.
Read More »30 éve nem látott tömegközlekedési sztrájk jön a briteknél
Több mint harminc éve nem tapasztalt méretű tömegközlekedési sztrájksorozat kezdődik kedden Nagy-Britanniában; várhatóan országszerte leáll a vasúti közlekedés és a londoni metróhálózat alkalmazottai is sztrájkba lépnek.
Read More »Macron koalíciója győzött, de elveszítette abszolút többségét
Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben - derül ki a francia belügyminisztérium hétfőre virradóra közzétett hivatalos végeredményéből.
Read More »Mégsem szállt fel a Ruandába tartó migránsjárat
Bár az angol-walesi fellebbviteli bíróság hétfőn engedélyezte, hogy a brit kormány Ruandába telepíthesse át mindazokat, akik a brit határt illegálisan átlépve érkeznek Angliába, az első ilyen járat mégsem tudott felszállni.
Read More »Az EU gázszerződést kötött Egyiptommal és Izraellel
Izrael, Egyiptom és az Európai Unió szerdán Kairóban egyetértési nyilatkozatot írt alá, amely szerint Izrael Egyiptomon keresztül exportál földgázt Európába - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál szerdán.
Read More »Csúcsot döntött a budapesti repülőtér utasforgalma
Megdőlt a járvány utáni csúcs; a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren több mint 1 millió utast szolgáltak ki májusban - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden.
Read More »Csak egy hajszállal nyert Macron pártja az első fordulóban
A francia belügyminisztérium végső összesítése szerint Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója épphogy beelőzte a baloldali összefogást (NUPES) a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában.
Read More »Megnyílt a McDonald’s orosz verziója
A Vkuszno - i tocska (Finom - és pont) elnevezést kapta az Oroszországot elhagyó McDonald's helyén megnyíló gyorsétteremlánc - közölte Oleg Parojev, a cég vezérigazgatója a sajtóval vasárnap Moszkvában.
Read More »A CNN-ig jutott a Wizz Air vezérének ötlete
Forradalmi ötlettel állt elő Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a járattörlések - és így a költségszint - csökkentésére. Kissé leegyszerűsítve azt javasolta a pilótáknak, hogy pihenjenek kevesebbet.
Read More »Horvátország készen áll az euró bevezetésére
Az Európai Bizottság szerdai bejelentése szerint Horvátország teljesítette az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges összes feltételt, így készen áll arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót. Horvátországgal az euróövezeti tagállamok száma húszra emelkedik.
Read More »Újabb gázcsapokat zár el a Gazprom
A Gazprom június 1-jén felfüggeszti a gázszállításokat Dánia vezető energetikai vállalatának, az Orstednek és a Shell Energy Europe Limitednek az áprilisi szállításért járó fizetés elmaradása és a rubelben történő fizetés megtagadása miatt - közölte közleményében az orosz gázipari vállalat.
Read More »Júliusban kezdi hivatali idejét Hongkong új kormányzója
Átvette hivatalos kinevezését hétfőn Pekingben Li Ko-csiang kínai miniszterelnöktől John Lee, Hongkong leendő új kormányzója - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Read More »