Csúcsot döntött a budapesti repülőtér utasforgalma

Megdőlt a járvány utáni csúcs; a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren több mint 1 millió utast szolgáltak ki májusban – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden.

A havi utasforgalom 1130 százalékos, az idei első 5 hónapban kezelt 84 ezer tonnányi légiáru pedig 17 százalékos emelkedés 2021 azonos időszakához képest. A májusi teherforgalom meghaladta a 15 millió tonnát. Az utasok közül a legtöbben Londonba, Párizsba, Tel-Avivba, Amszterdamba, illetve Frankfurtba utaztak, de Barcelona és München is rendkívül népszerű úticél volt – írták.

https://www.instagram.com/p/CeX166MKG_3/

Júniusban több újítást vezettek be; a Wizzair, az Air France-KLM, a Norwegian és az Aegean légitársaságok utasai például a budapesti Kálvin téren poggyászfeladót vehetnek igénybe érvényes beszállókártyájukkal.

Emellett több új járat is indult, így ettől a hónaptól el lehet repülni Budapestről Törökország harmadik legnagyobb városába, Izmirbe, New York pedig ugyancsak közvetlenül elérhető a magyar fővárosból.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről jelenleg 114 város 125 légikikötőjébe lehet utazni 34 légitársaság kínálatában – tették hozzá.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Piaci körkép: fontos támaszt tesztel ma a DAX

A csütörtöki kereskedés az európai piacokon a befektetői hangulat kisebb javulását hozta, de a német határidős index (DE30) még mindig az 50 napos exponenciális mozgóátlag (kék görbe) és a 15 700 pontos lélektani szint által meghatározott tartományon belül forog.

Read More »

Az EP aggódik a 2024-es magyar soros elnökség miatt

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben a képviselők elítélték, hogy Magyarországon szándékos erőfeszítéseket tesznek az uniós értékek szisztematikus aláásására, ez pedig aggodalomra ad okot, mert jövőre Magyarország tölti be az uniós tanács elnökségét - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Read More »