Több mint harminc éve nem tapasztalt méretű tömegközlekedési sztrájksorozat kezdődik kedden Nagy-Britanniában; várhatóan országszerte leáll a vasúti közlekedés és a londoni metróhálózat alkalmazottai is sztrájkba lépnek.
A munkabeszüntetést a közlekedési alkalmazottakat képviselő legnagyobb brit szakszervezet, az RMT kezdeményezte, miután a munkáltatókkal hétfő este megtartott utolsó tárgyalás is eredménytelenül végződött. Az RMT legalább 7 százalékos béremelést követel a tömegközlekedési dolgozóknak, arra hivatkozva, hogy még ez is csak részben ellensúlyozná az idei évre várható inflációt.
Az RMT hétfő este bejelentett döntése szerint a brit vasúti infrastruktúra fenntartásáért felelős cég, a Network Rail, valamint tizenhárom vasúti vállalat munkavállalói kedden, csütörtökön és szombaton tartanak sztrájkot Angliában, Walesben és Skóciában. A Network Rail hétfői becslése szerint a sztrájkoktól nem érintett köztes napokon is a vasúti menetrendben szereplő járatoknak legfeljebb a hatvan százaléka közlekedik majd.
A sztrájksorozat érinti az angliai középiskolások 16 éves korosztályának ilyenkor szokásos vizsgaidőszakát, valamint a világ egyik legrangosabb zenei rendezvényét, amelyet a délnyugat-angliai Glastonbury kisváros közelében rendeznek minden nyáron.
Kedden a londoni metró alkalmazottai is sztrájkba lépnek. Legutóbb 1989-ben volt példa Nagy-Britanniában egyidejű országos vasúti és londoni metrósztrájkra.
https://www.instagram.com/p/CfBJkyuorKw/
A 400 kilométeres, 12 fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló londoni metróhálózatot a koronavírus-járvány előtt naponta átlagosan négymillió – évente csaknem másfél milliárd – utas használta, így bizonyos, hogy a sztrájk hatalmas felfordulást okoz a londoni tömegközlekedésben, azzal együtt is, hogy a napi utasszám még mindig hozzávetőleg 20 százalékkal elmarad a járvány előtti átlagtól.
A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) hétfőn arra hívta fel az utasok figyelmét, hogy a keddi sztrájk után a forgalom szerdán is csak a délelőtti órákban állhat helyre, és még akkor is késések várhatók.
Frorás: MTI