Gazdaság

Ukrajna betiltja az Oroszországból származó importot

Ukrajna mindennemű importot betiltott Oroszországból, amely a háború előtt az egyik legfontosabb kereskedelmi partnere volt - az éves behozatal körülbelül 6 milliárd dollár volt -, és felszólította a többi országot, hogy kövessék példáját és vezessenek be szigorúbb gazdasági szankciókat Moszkvával szemben.

Read More »

Részben magyar tulajdonba kerül a horvát gigacég

Az orosz Sberbank az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett nyugati gazdasági szankciók miatt eladta 43 százalékos részesedését az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát Fortenova vállalatban a magyar-amerikai Indotek Csoportnak - számoltak be róla a horvát lapok a hétvégén.

Read More »

A nyugat szándéka ellenére tovább nő Oroszország energiaipari bevétele

Boris Johnson brit kormányfő kijevi villámlátogatásán kijelentette, hogy a világ eltávolodik az orosz szénhidrogén-félék használatától. Ez azonban erős túlzásnak tűnik, Kína és India ugyanis semmi jelét nem mutatja annak, hogy bármilyen formában részt vennének az orosz energiaipar bojkottjában, a Bloomberg számításai szerint pedig Oroszország energiaipari bevételei harmadával nőnek tavalyhoz képest.

Read More »

Kérdésessé vált a Tungsram jövője

Jörg Bauer, a cég a elnök-vezérigazgatója közölte: a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állították a cégcsoportot, csak az azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé a márka további működését.

Read More »

Újabb termékek exportját tiltotta meg az USA

Helyi idő szerint pénteken az Egyesült Államok újabb termékek exportját tiltotta meg Oroszországba és Fehéroroszországba az Ukrajna elleni háború miatt - derül ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium tájékoztatásából.

Read More »

Nagyon elszálltak a világpiaci élelmiszerárak

A FAO élelmiszerár-indexe márciusban a februári 141,4 pontos rekordhoz képest további 12,6 százalékos emelkedéssel 159,3 ponton új rekordot ért el - jelentette pénteken a párizsi székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet.

Read More »

Itt az újabb Oroszország elleni uniós szankciócsomag

Az Európai Unió Tanácsa írásbeli eljárás útján elfogadta az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagját válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra, valamint az orosz fegyveres erők által Ukrajnában elkövetett atrocitásokra - közölte az uniós tanács pénteken.

Read More »

Közel 5 milliárd dollárt bukott a Shell az oroszországi kivonulás miatt

A Shell szénhidrogénipari óriásvállalat csütörtökön bejelentette, hogy várhatóan közel 5 milliárd dollárnyi számviteli veszteséget könyvelhet 2022 első negyedévében az Ukrajna orosz megszállását követő oroszországi leányvállalataiból, többek között a Gazprom energiaipari konglomerátummal közös vegyesvállalataiból történő kivonulása miatt - adta hírül a The Wall Street Journal csütörtökön.

Read More »

Teljes orosz energiaembargót követel az Európai Parlament

Az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott állásfoglalásában a képviselők szankciókat követelnek Oroszország ellen, köztük teljes embargó bevezetését az orosz olaj-, szén-, nukleáris üzemanyag- és gázimportra vonatkozóan - írta az uniós testület csütörtöki sajtóközleménye.

Read More »

Állami ellenőrzés alá került a Gazprom német leányvállalata

Német sajtóértesülések szerint a kormány azzal vádolja a Gazprom Germaniát, hogy tározóit nem üzleti céllal üzemelteti, hanem azért, hogy minél súlyosabb legyen a földgázellátási helyzet Németországban. A cég által kezelt tározók együttes töltöttsége már 2021 áprilisa óta tartósan 10 százalék alatt van.

Read More »