Ukrajna betiltja az Oroszországból származó importot

Ukrajna mindennemű importot betiltott Oroszországból, amely a háború előtt az egyik legfontosabb kereskedelmi partnere volt – az éves behozatal körülbelül 6 milliárd dollár volt -, és felszólította a többi országot, hogy kövessék példáját és vezessenek be szigorúbb gazdasági szankciókat Moszkvával szemben.

„A mai napon hivatalosan bejelentjük az agresszor állammal folytatott árukereskedelem teljes beszüntetését. Mostantól Oroszország egyetlen termékét sem lehet behozni országunk területére” – írta szombaton Facebook-oldalán Julia Szvyrydenko gazdasági miniszter.

Az ukrajnai orosz invázió február 24-i kezdete óta gyakorlatilag nem létezik áru- és szolgáltatáscsere a két szomszédos ország között, a szombati lépéssel azonban az import leállítása törvényerejűvé válik.

„Az ellenség nem kapja meg ezeket a forrásokat, ami csökkenti a háború finanszírozásának lehetőségeit” – magyarázta Szvyrydenko. „Ukrajna lépése példaként szolgálhat nyugati partnereink számára, és ösztönözheti őket az Oroszország elleni szankciók megerősítésére, beleértve az energiaembargó végrehajtását és az összes orosz bank elszigetelését” – tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többször is felszólította a Nyugatot, hogy bojkottálja az orosz olaj- és egyéb exportokat, és állítsa le az Oroszországba irányuló árukivitelt. És noha a nyugati hatalmak már eddig is számos olyan intézkedést vezettek be Oroszországgal szemben, amelyek olyan mértékben elszigetelték Moszkvát, ahogyan azt ekkora gazdaság még soha nem tapasztalta, ez nem valószínű, hogy elegendőnek bizonyul.

Ha a nyugat-európai és amerikai felhasználás idén csökkenni is fog, az olaj, a gáz és a szén talál magának más utat. Az orosz olaj kelet felé továbbra is áramlik, a kínai vállalatok továbbra is veszik a szenet, és India sem mutatja jelét annak, hogy bármilyen formában részt vennének az orosz energiaipar bojkottjában.

A nyugat szándéka ellenére tovább nő Oroszország energiaipari bevétele

Forrás: Reuters / Kitekintő

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »