Idén júliusban 2,5 millió külföldi turista látogatott el Spanyolországba, 75 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
Read More »Európai ügyek
A német kormány már optimistább a gazdasági kilátásokat illetően
Javította gazdasági előrejelzését a német szövetségi kormány. A kedden bemutatott prognózis szerint Németország hazai összterméke (GDP) a korábban valószínűsített 6,3 százalék helyett 5,8 százalékkal csökkenhet az idén.
Read More »A román kormány az RMDSZ-nek köszönheti, hogy nem buktatták meg
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőinek kulcsszerepük volt abban, hogy a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya talpon maradt - állapították meg egybehangzóan a keddi bukaresti lapok.
Read More »Koronavírus: ingyenes teszthelyek nyíltak a francia fővárosban
Miközben hétfőn Párizsban megnyíltak az első ingyenes önkormányzati koronavírus-teszthelyek, az elmúlt napok több mint ötezres napi esetszámai után az elmúlt 24 órában háromezerre csökkent a regisztrált új fertőzöttek száma Franciaországban - közölte az egészségügyi minisztérium.
Read More »Tovább romlik a járványhelyzet Spanyolországban
Spanyolországban tovább emelkedik az igazolt koronavírus-fertőzések száma, péntek óta 23 ezer pozitív esetet regisztráltak - közölte Fernando Simón, az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója hétfőn Madridban.
Read More »A román parlament nem szavazhatott a kormány megbuktatásáról
Határozatképtelennek bizonyult a kétkamarás román parlament hétfői együttes ülése, így nem szavazhatott az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, amelyben a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányának leváltását kezdeményezték.
Read More »Az EB 400 millió euróval támogatja a WHO oltóanyag-vásárlását
Az Európai Bizottság 400 millió euró értékű garanciával támogatja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezését a koronavírus elleni oltóanyag felvásárlására - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület illetékes szóvivője.
Read More »Úgy tűnik, megdől a harminc éves szocialista uralom Montenegróban
Az ellenzék bejelentette győzelmét a montenegrói parlamenti választáson a nem végleges eredmények ismeretében, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a szerbbarát ellenzéki pártoknak közösen eggyel több parlamenti képviselőjük lesz, mint a harminc éve kormányzó szocialistáknak.
Read More »Általános sztrájkot hirdettek a migráció ellen Lampedusán
Lakossági tüntetés zajlott Lampedusa szigetén vasárnap, miután egyetlen hajóval félezer migráns érkezett az olaszországi szigetre, és a helyi migránstábor ismét zsúfolásig megtelt. Salvatore Martello polgármester általános sztrájkot hirdetett, hogy kikényszerítse a sziget lezárását.
Read More »Spanyolországban is embereken tesztelnek egy védőoltást
A spanyol gyógyszerügynökség (AEMPS) engedélyezte egy koronavírus-elleni védőoltás emberi tesztelését - jelentette be Salvador Illa egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.
Read More »Csehország normális iskolakezdésre készül
Csehországban szeptember elsején megnyílnak az iskolák, a tanulók számára nem lesz kötelező a szájmaszkok viselete - erősítették meg pénteken Prágában az úgynevezett intelligens karantént felügyelő szakbizottság ülése utáni sajtótájékoztatón.
Read More »Koronavírus: gazdaságilag nem igazán vált be a svéd modell
Rekordmértékben csökkent Svédország gazdaságának teljesítménye a második negyedévben, jóllehet a skandináv állam jóval lazább stratégiát választott a koronavírus-járvány kezelésére, mint a világ más fejlett országai.
Read More »Rekordmértékben csökkent a horvát GDP
A horvát bruttó hazai termék (GDP) 15,1 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez a legnagyobb visszaesés, mióta elkezdték számítani és feljegyezni a negyedéves GDP-adatokat az országban - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal pénteken.
Read More »Oroszország Norvégiával is diplomáciai vitába keveredett
Norvégia kémkedés címén kiutasított egy orosz diplomatát, amire Oroszország pénteken tükörválaszt adott.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.