A román kormány az RMDSZ-nek köszönheti, hogy nem buktatták meg

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőinek kulcsszerepük volt abban, hogy a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya talpon maradt – állapították meg egybehangzóan a keddi bukaresti lapok.

A Ludovic Orban vezette kabinet ellen a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) terjesztett be bizalmatlansági indítványt, amelyben a járványhelyzet rossz kezelésével és korrupcióval vádolták a PNL-kormányt. A baloldalnak a papírforma szerint többsége van a parlamentben, de a hiányzók miatt a kisebbségek támogatására szorultak, amit azonban ezúttal nem kaptak meg: az RMDSZ és a kisebbségi képviselők a névsorolvasásnál nem mentek be a terembe, így nem gyűlt össze a határozatképességhez és kormánybuktatáshoz szükséges többség, és az ülést be kellett rekeszteni.

“Az RMDSZ és a kisebbségek az új hatalom oldalára álltak” – vonta le a következtetést Sebastian Zachmann, a liberális Adevarul cikkírója, arra utalva, hogy egy bizalmatlansági szavazáson valójában nem lehet tartózkodni: aki nincs jelen, vagy nem szavazza meg az indítványt, az a kormányt segíti.

A jobboldali G4Media hírportálon Dan Tapalaga is úgy értékelte: ismét az RMDSZ volt a mérleg nyelve, és az Orban-kormány értésére adta, hogy megbuktathatta volna, de nem tette. A cikkíró szerint egyelőre csak találgatni lehet, hogy mibe került a magyarok segítsége. Úgy véli: a PNL-kormány közpénzeket ígérhetett az RMDSZ választási kampányban lévő polgármestereinek, támogatást más politikai célkitűzésekhez, vagy azt, hogy bevonja az RMDSZ-t az év végi parlamenti választások után alakítandó új kormányba.

Alina Mungiu-Pippidi politológus, a Romania Curata mozgalom vezetője a Hogyan győzd le a korrupciót korrupcióval című írásában úgy véli, hogy a politikai ellenfelei által korrupcióval vádolt PSD-t az árnyékhatalom korrupt módszerekkel fosztotta meg az RMDSZ és a kisebbségi frakció támogatásától, azzal zsarolva őket, hogy lefújják a port az ellenük indított bűnvádi eljárásokról.

A PSD-t is meglepte az RMDSZ döntése

Maguk a szociáldemokrata politikusok is elismerték: arra számítottak, hogy az RMDSZ segít nekik a kormány megbuktatásában. Alfred Simonis, a PSD képviselőházi frakcióvezetője szerint remélték, hogy az RMDSZ nem támogatja Ludovic Orban kormányát, főleg azok után, hogy a magyar közösség milyen bánásmódban részesült a kormány és a román elnök részéről.

A frakcióvezető hozzátette: a maga részéről nem tartja időszerűnek, hogy a parlament (a járványhelyzet miatt összehívott) rendkívüli ülésszakán beterjesztett bizalmatlansági indítvány vitáját a kedden kezdődött rendes őszi ülésszakon még egyszer megpróbálják napirendre tűzni. A meghiúsult kormánybuktatási kísérlet utáni teendőkről várhatóan a következő napokban dönt a legnagyobb ellenzéki párt.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás