Gyorsuló ütemben terjed a járvány Ukrajnában

Ukrajnában változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány, szerdára az egy nap alatt regisztrált új betegek és az elhunytak száma is megdöntötte a korábbi rekordot – derül ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) adataiból, amelyeket az egészségügyi miniszter ismertetett szerdán, szokásos napi tájékoztatóján.

Az elmúlt napon 2495 új esettel 125 798-ra nőtt az eddigi igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké 51 újabb halálos áldozattal 2656-ra emelkedett, miközben eddig már 58 817-en gyógyultak meg, közülük előző nap 1015-en. Jelenleg 64 325 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1429-cel nőtt egy nap alatt. A mostanit megelőzően a fertőzöttek számát tekintve a járvány kezdete óta a legtöbb új beteget, 2481-et múlt pénteken jegyezték fel, az egy nap alatt elhunytak esetében pedig a korábbi csúcs 49 volt, előtte két nappal. Az Ukrajinszka Pravda hírportál közölte, hogy Ukrajnát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden a Covid-19-betegek előző napi növekménye alapján a 14. helyre tette az országok listáján.

Denisz Smihal miniszterelnök egy lapinterjúban ugyanakkor ismételten azt mondta, hogy a kormány nem tervezi a tavaszi szigorú karanténhoz történő visszatérést, mert az ország gazdasága nem bír ki még egy két-három hetes leállást. Kifejtette, hogy az adaptív, azaz régiónként eltérő szabályozású karantén marad érvényben, és csak a vörös zónába sorolt településeken vezetnek be szigorú korlátozásokat. Azt viszont előrebocsátotta, hogy a jelenleg október végéig érvényben lévő karantén hatályát szinte biztosan újra meg fogják hosszabbítani.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ukrajna újra bezárkózik

Továbbra sem rózsás a járványhelyzet a szomszédos országokban

Az elmúlt napon a legtöbb új beteget, 332-t – továbbá öt halálos áldozatot – az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből jelentették, a második legtöbbet, 302-t és hat elhunytat pedig a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből. Kijevben az igazolt fertőzöttek száma elérte a 13 878-at, az elhunytaké a 218-at. Az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lviv megyében az azonosított betegek száma 204 új esettel 14 907-re az elhunytaké tíz újabb halálos áldozattal 412-re nőtt. Kárpátalján az igazolt fertőzöttek száma 97-tel 7697-re, az elhunytaké két újabb esettel 265-re emelkedett, miközben eddig 3386 győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy előző nap ismét sok, 445 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani. A tárcavezető figyelmeztetett arra, hogy a kórházi ágyak leterheltsége országos átlagban elérte a 44 százalékot.

Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 136 kapta el a vírust, közülük már csaknem 11,5 ezren fertőződtek meg. Előző nap 46 736 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 24 531 PCR-tesztet és 22 205 antitestszűrést.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »