A román parlament nem szavazhatott a kormány megbuktatásáról

Határozatképtelennek bizonyult a kétkamarás román parlament hétfői együttes ülése, így nem szavazhatott az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, amelyben a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányának leváltását kezdeményezték.

Az ülést a PNL mellett a teljes jobboldal, a kisebbségi képviselők és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is bojkottálta. A legnagyobb frakcióval rendelkező PSD-nek a papírforma szerint – két másik baloldali párttal együtt – elegendő törvényhozója lenne a kormánybuktatáshoz, de több törvényhozójuk is hiányzott.

A PSD elnöki tisztségébe frissen megválasztott Marcel Ciolacu házelnök bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy zárják ki a pártból azokat, akik beteget jelentettek, és távolmaradásukkal ellehetetlenítették a bizalmatlansági indítvány megszavazását.

A parlament együttes ülése a törvényhozók több mint felének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – részvétele esetén határozatképes. Ugyanilyen minősített többség szükséges egy tisztségben lévő kormány leváltásához vagy egy új kabinet beiktatásához. Hétfőn mindössze 226-an voltak jelen. Bár a bizalmatlansági indítvány megvitatásához nem volt szükség határozatképes létszámra, szavazni úgysem lehetett volna róla, ezért az ülést berekesztették.

A kormánybuktatást a járványhelyzet rossz kezelésére, a gazdasági és egészségügyi „káoszra” hivatkozva, a PNL-kormányt korrupcióval vádolva a legnagyobb frakcióval rendelkező PSD kezdeményezte. Először fordult elő, hogy a parlament rendkívüli ülésszakán terjesszenek be bizalmatlansági indítványt: ennek alkotmányosságát a PNL megkérdőjelezte, de óvásukat még nem bírálta el az alkotmánybíróság.

Romániában politikai kérdést csinálnak a járványhelyzetből

Szeptember elsején megkezdődik a parlament rendes őszi ülésszaka, így további alkotmányossági vitákat szülhet, hogy egyáltalán napirendre kerülhet-e még egy másik (rendkívüli) ülésszakon beterjesztett bizalmatlansági indítvány.

Politikai elemzők szerint a PSD-t eddig ideiglenes elnökként vezető Ciolacu számára azért volt fontos a harcos, kormánybuktatástól sem visszariadó ellenzéki szerep, hogy erőt mutasson fel párttársai előtt a PSD augusztus 22-én lezajlott tisztújító kongresszusa előtt. Egyelőre nem világos, hogyan próbál az ellenzéki vezető kihátrálni a mostani helyzetből: visszavonja, újra beterjeszti, vagy ismét napirendre próbálja tűzni az elnapolt bizalmatlansági indítványt. A politikus azt ígérte: a PSD néhány napon belül dönt a folytatásról.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »