Korábban nem tapasztalt támogatásról biztosították az állampolgárok a Szerb Haladó Pártot (SNS), ilyen arányú győzelemre senki nem számított - jelentette ki Aleksandar Vucic államfő, a párt elnöke vasárnap este a szerbiai választások előzetes, nem hivatalos eredményeinek ismeretében, amelyekből ítélve a párt a parlamenti mandátumok jóval több mint kétharmadát megszerezte.
Read More »Európai ügyek
Hiába az elektromos autó, ha szénből jön az áram
Az IfW gazdaságkutató számításai alapján az elektromos autózás károsanyag-kibocsátása mindaddig meghaladja a robbanómotorokét, amíg az energiamixben 20 százalék felett van a fosszilis energiahordozók aránya. Az Európai Bizottság prognózisa szerint ez az arány még 2050-ben is 40 százalék felett lesz.
Read More »Ezer eset felett jár a német húsüzemből indult járványgóc
Vasárnapig ezernél is több fertőzést regisztráltak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, járványgóc alakult ki egy helyi húsüzemben. Az üzemet bezárták, és elővigyázatosságból karanténra kötelezték csaknem valamennyi dolgozóját.
Read More »3 hét múlva ötezer fős rendezvényeket is tarthatnak Franciaországban
A rendkívüli egészségügyi állapot július 10-én ér véget, és másnaptól a stadionok nemcsak sportolókat, hanem közönséget is fogadhatnak, 5 ezer főig, ahogy engedélyezett lesz a lóversenypályák megnyitása is.
Read More »Új lendületet vett a koronavírus a világban
A járvány gócpontja most Dél-Amerikába és Indiába tevődött át, Brazíliában már 1 millió felett jár a fertőzöttek száma. Míg március végétől május végéig stabilan 100 ezer alatt volt az új esetek 7 napos mozgóátlaga, ez az érték május végén ismét felfelé indult és mára már megközelítette a 150 ezret.
Read More »Részeredményekkel zárult a helyreállítási alapról szóló tanácskozás
Angela Merkel német kancellár sajtóértekezletén azt mondta, olyan pozíciót sikerült elérni, amelyről végre megkezdődhetnek az érdemi tárgyalások Nem érte kritika az uniós bizottság azon javaslatát, amely szerint a helyreállítási csomagban a kölcsönök és a saját befizetések egyaránt jelen vannak.
Read More »100% fölé ugrott a brit államadósság
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló intézkedések miatt csaknem hat évtizede először 100 százalék fölé emelkedett a hazai össztermékhez mért brit államadósság-ráta, ami így egy év alatt 20,5 százalékponttal emelkedett.
Read More »Nem biztos, hogy hatásos, de már gyártják az AstraZeneca oltóanyagát
Az AstraZeneca már most, vagyis még az oltóanyag engedélyezése előtt hozzákezd a gyártáshoz annak érdekében, hogy a vakcina klinikai jóváhagyásának esetére megfelelő mennyiséget lehessen készletezni, és az egészségügyi hatóságok készen állhassanak az alkalmazásra.
Read More »Az EU meghosszabbította a Krím-félsziget területére vonatkozó szankciókat
Az Európai Unió egy évvel, 2021. június 23-ig meghosszabbította a Krím és Szevasztopol Oroszország általi jogellenes annektálása nyomán bevezetett korlátozó intézkedések hatályát - közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön. Az Északi-Áramlat-2 azért gond nélkül épül tovább.
Read More »Brexit: négy forduló után sem közelednek az álláspontok
Az EP-képviselők az Európai Unió és az onnan nemrégiben kilépett Nagy-Britannia jövőbeli kapcsolatáról folytatott vita során bírálták, hogy négy tárgyalási forduló után sincs lényegi áttörés, nem közeledtek az álláspontok a majdani kapcsolatrendszert illetően.
Read More »Komoly kihívássá vált az EU számára az Északi-Áramlat-2
Az amerikai szenátusban az Északi Áramlat 2 gázvezeték ellen republikánus honatyák által beterjesztett szankciótervezet közvetlen célpontja a német gazdaság - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
Read More »A madridi idősotthonok lakóinak 15%-a meghalt a járvány ideje alatt
A március 8. és május 15. közötti halálozási adatokat elemezte az El País spanyol napilap és az adatokból az derült ki, hogy 7690 ember halt meg ebben az időszakban idősotthonokban, miközben közülük csak 1203-nál végeztek koronavírus-tesztet.
Read More »További gazdaságélénkítő intézkedésekről döntött a spanyol kormány
A spanyol kormány 16 milliárd euró értékű, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítését célzó pénzügyi alap létrehozásáról döntött a tartományok részére - jelentette be María Jesús Montero kormányszóvivő a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
Read More »Németországban is indul a koronavírus-alkalmazás
Kedden Berlinben bemutatták a német szövetségi kormány megbízásából fejlesztett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazást, amely figyelmezteti használóját, ha az fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került az új típusú koronavírus egy igazolt hordozójával.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.