Észak-Korea rakétát lőtt ki Japán fölé

Észak-Korea kedden öt év óta először ballisztikus rakétát lőtt ki Japán fölé, ami miatt arra kérték a lakosságot, hogy vonuljanak fedezékbe, továbbá ideiglenesen leállították a vasúti forgalmat Japán északi részén.

A rakétakísérletről a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS) és a japán parti őrség számolt be. A jelentés szerint a rakéta elrepült Japán felett, mielőtt a Csendes-óceánba zuhant volna. Az ország nem alkalmazott védelmi intézkedéseket a megsemmisítésére.

https://www.instagram.com/p/CjRRi-mrviC/

„Észak-Korea sorozatos akciói, köztük az ismételt ballisztikus rakétakilövések, veszélyeztetik Japán, a régió és a nemzetközi közösség békéjét és biztonságát, és komoly kihívást jelentenek az egész nemzetközi közösség számára” – mondta rövid sajtótájékoztatóján Hirokazu Matsuno, a japán kormány szóvivője.

Fumio Kishida miniszterelnök nem sokkal később az újságírók előtt „barbárnak” nevezte Észak-Korea cselekedeteit, és azt mondta, hogy a kormány folytatja az információgyűjtést és -elemzést.

A dél-koreai JCS szerint úgy tűnik, hogy egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáról (IRBM) volt szó, amelyet az észak-koreai Jagang tartományból indítottak. A remeteállam a közelmúltban több tesztet is végrehajtott ebben a tartományban, köztük – állítólag – több hiperszonikus rakétát is kilőttek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »