Újra kell tervezni az oltási programot az olaszoknál

Újraütemezik az országos vakcinázási programot Olaszországban, miután az AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását hatvan év felett ajánlotta az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) elnöke csütörtökön hangsúlyozva, hogy a brit-svéd vakcinával beoltottak a második dózist is ugyanezzel az oltóanyaggal kapják meg.

Az Aifa-t vezető Giorgio Palu bejelentette, hogy az AstraZeneca-védőoltás használatát hatvan év felett ajánlják. Megjegyezte, hogy az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag használatát az olasz egészségügyi hatóságok ugyanakkor továbbra is 18 évtől engedélyezik. Eddig a hatvan év alattiaknak is beadták, valamint az AstraZenecát a hetven és nyolcvan éves korosztály oltására is használták.

Olaszországban az év elejétől 2,2 millióan kaptak AstraZeneca-védőoltást, további hatszázezren pedig már második adagban is részesültek.

Az Aifa az ajánlást azt követően fogalmazta meg, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán vizsgálati eredményekre hivatkozva közölte: lehetséges a kapcsolat a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár oltóanyaga között. Az EMA ugyanakkor megállapította, hogy a vakcina előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Giorgio Palu hangoztatta, hogy azok, akik az első dózist az AstraZeneca vakcinájából kapták, a második oltáskor is ugyanebből a vakcinából részesülnek. Hozzátette, hogy a vakcina alkalmazásának módosítása miatt újra kell ütemezni az országos vakcinázni programot, amely egyébként is lassan haladt: több mint 8 millió olaszt oltottak be, 3,6 millióan részesültek második dózisban is. Az Aifa elnöke információi szerint június végéig 17 millió adag Pfizer-BioNTech-védőoltást várnak Olaszországba, valamint legalább 7 millió dózis Johnson&Johnsont.

A több mint tíz millió hetven és nyolcvan év felettieknek még csak tíz százalékát oltották be, de több tartományban már elindult a hatvan év felettiek regisztrációja is. Az idősek oltását az egészségügyi hatóságok elengedhetetlennek tartják a halottak számának csökkentéséhez: az utóbbi egy hónapban naponta átlagban 400 beteg halt meg, életkor átlaguk 80 év felett volt. A halottak száma több mint egy év alatt túllépte a 112 ezret.

Mario Draghi miniszterelnök csütörtök este tart sajtótájékoztatót a vakcinázási helyzetről. A többpárti kormány miniszterei óvatos nyitást szorgalmaznak a kereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom segítésére. Massimo Garavaglia, a Liga párt politikusa turisztikai miniszter korábban június 2-t jelölte meg az újranyitás esetleges dátumaként, Mariastella Gelmini regionális miniszter, a Hajrá Olaszország politikusa, úgy nyilatkozott, ha a járványadatok lehetővé teszik, az ország egyes térségeiben már április második felében oldhatnák a korlátozásokat.

  • Ez is érdekes lehet:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »