Teljes Olaszországot vörös zónába sorolják péntektől

Olaszországot húsvétra teljesen lezárják, és a szigorú korlátozásokat egészen április végéig fenntartják a római kormány szerdai rendelkezése szerint, amely szankciókat is tartalmaz a vakcinázást elutasító egészségügyi dolgozók számára.

Túllépte a tízmilliót az oltásban részesült lakosok száma, közülük 3,1 millióan kaptak már második dózist. A korábban nem hatékonyan működő regisztrációs rendszert az olasz posta vette át. A tervek szerint a vakcinázás április közepétől a gyógyszertárakban is megkezdődhet.

Péntektől az egész országot ismét teljesen lezárják, vagyis minden tartomány úgynevezett vörös zónába lép át, ami azt jelenti, hogy egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben, az élelmiszerüzleteket kivéve lezár a kereskedelem és a vendéglátás, mely kizárólag elvitelre dolgozhat.

Húsvét napjaiban az olaszok kizárólag engedéllyel hagyhatják el otthonukat: a rokonlátogatások napi egyszer engedélyezettek úgy, hogy legfeljebb két felnőtt csatlakozhat az egy háztartásban élőkhöz. A misékre a lakóhelyhez legközelebbi templomba lehet elmenni.

A szerdai kormányülésen hozott döntések értelmében április 7-től sem törlik el a szigorú korlátozásokat: április végéig a tartományok kiemelten és közepesen járványveszélyes zónákban maradnak, vagyis vörös és narancssárga fokozatban. A kettő közötti különbség az, hogy a narancssárga térségekben a kijárási tilalom csak estétől reggelig tart, és az üzletek nyitva tarthatnak. A tartományok közötti közlekedés továbbra is tiltott lesz.

A kormány döntése szerint a bölcsődékben, óvodákban és az általános iskolák alsó tagozataiban a lezárt régiókban is biztosítani kell a gyerekek jelenlétét. A nagyobb diákoknál a helyi adatok függvényében határoznak a távoktatás és a tantermi jelenlét arányáról.

Egészségügyi források szerint a vírusmutációk okozta harmadik járványhullám jelenleg tetőzik: az újonnan regisztrált betegek 86 százalékában a nagy-britanniai mutációt azonosítják. A halottak száma megközelítette a 109 ezret.

A korábban minél gyorsabb nyitást sürgető Matteo Salvini, a Liga párt vezetője hangoztatta, hogy a kormány egészségvédelmi intézkedéseit támogatja. Hozzátette, hogy ezzel egy időben már a nyári idegenforgalmi szezon előkészítésén kell dolgozni.

Sajtóinformációk szerint elkészült az oltást megtagadó egészségügyi dolgozókat szankcionáló jogszabály-tervezet. Az első vázlat szerint a védőoltásra nemet mondó orvosok, ápolók és az egészségügyi személyzet más tagjait olyan munkakörbe helyezhetik át, ahol nincsenek kapcsolatban emberekkel. Ha ilyen lehetőség nem adódik, akkor felfüggeszthetik őket bérezésük ideiglenes megvonásával. A rendelet december 31-ig lesz hatályban. Az egészségügyi miniszter korábban úgy nyilatkozott, kevesen tagadták meg az oltást, de pontos adatot nem közölt.

  • Kapcsolódó anyagunk a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »