Féléves mélyponton a Covid miatti halálozások Nagy-Britanniában

A hétfőn ismertetett adatok szerint szeptember óta nem mért mélypontra csökkent a Covid-19 betegség okozta halálozások száma Nagy-Britanniában. A koronavírus elleni oltásban a beadott első és a második dózisokkal együtt eddig több mint 30 millióan részesültek.

A brit egészségügyi minisztérium friss adatsora szerint az elmúlt 24 órában országszerte 5342 új koronavírus-fertőzöttet mutattak ki szűrővizsgálatokkal. A hétfőn zárult egy hétben 38 398 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, 1897-tel, 4,7 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. Az év elején még naponta izoláltak több mint 60 ezer, esetenként csaknem 70 ezer új koronavírus-fertőzöttet Nagy-Britanniában.

A naponta regisztrált új fertőzéses esetek száma azzal együtt is folyamatosan csökken, hogy az angliai általános és középiskolákban éppen két hete újraindult az oktatás, és ezzel egy időben 80-100 százalékkal megugrott a naponta elvégzett koronavírus-tesztek száma, mivel a középiskolás diákok hetente több szűrővizsgálaton esnek át.

Ugyancsak folyamatosan és jelentősen csökken a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt újonnan kórházi kezelésre szorulók száma. A szaktárca hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 3168 beteget kellett kórházba szállítani, 870-nel, 21,5 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

A legnagyobb ütemben a halálozások száma csökkent. A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapítása után 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a hétfőn zárult 24 órában 17 páciens haláláról érkezett jelentés. Legutóbb szeptemberben, a mostani nagy-britanniai járványhullám felfelé ívelő szakaszának kezdete előtt történt ennél kevesebb napi haláleset. Az idei év elején voltak olyan időszakok, amikor meghaladta a napi 1300-at a Covid-19 betegségben elhunytak száma Nagy-Britanniában.

A brit egészségügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 593-an haltak meg a Covid-19 betegség miatt, 421-gyel, 41,5 százalékkal kevesebben, mint a múlt hétfőn zárult egyheti időszakban. A brit egészségügyi hatóságok szerint ezekben a folyamatokban most már egyértelműen a koronavírus elleni oltások hatása látszik.

Az egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta 27 997 976-an kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát, a második adagban 2 281 384-en részesültek, vagyis az eddig beadott oltások száma az első és a második dózisokkal együtt meghaladta a 30 milliót. A brit kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 52,7 millió ember – megkapja a koronavírus elleni oltás első adagját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek