Jön a Tesla új SUV modellje

A Tesla Model 3 elektromos autó platformjára épülő új SUV modellt mutat be március 14-én a Tesla – jelentette be Twitter üzenetben a vállalat vezérigazgatója, Elon Musk.

A Model Y nevet viselő SUV modell tömege mintegy tíz százalékkal lesz nagyobb az alapul szolgáló Model 3 tömegénél, így hatótávja is némileg kisebb lesz. Az új modell ára is tíz százalékkal haladja majd meg a Model 3 adók, valamint elektromos autókra adott kedvezmények nélküli, 35 ezer dolláros alapárát.

A Model Y a Tesla második SUV modellje. Az első a Model S limuzin platformjára épülő Model X volt. Elon Musk bejelentése szerint a Tesla a Model Y esetében már elkerüli a Model X szárnyszerűen felfelé nyíló ajtói által okozott gyártási problémákat.

A Teslánál előkészületben van egy pick-up (platós furgon) modell piaci bevezetése is. Az észak-amerikai piacon nagy népszerűségnek örvendő járműkategóriába illeszkedő modelljét még az idén bemutatja a Tesla – mondta Elon Musk, hozzátéve, hogy „az autó sokaknak talán túl futurisztikusnak tűnik majd, nekem azonban tetszik”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »