Megvan az olasz Demokrata Párt új főtitkára

A jelenlegi római kormányban csalódott olaszokhoz intézte első beszédét Nicola Zingaretti, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) új főtitkára, akire a PD adatai szerint a szavazásban részt vevő 1,7 millió olasz mintegy 70 százaléka voksolt.

Vasárnapi győzelmének bejelentése után rögtönzött beszédében Zingaretti egységre és váltásra szólította fel az olasz balközépet, s ezzel együtt az olasz baloldali erők egészét. Azt mondta, azt az Olaszországot képviseli, amely nem akar fejet hajtani a jelenlegi római kormányt alkotó Liga és Öt Csillag Mozgalom (M5S) diktálta politika előtt.

Kijelentette, hogy nem pártvezér, hanem egy politikai közösség vezetője akar lenni. Elsőként az ötmillió munkanélküli olasz fiatalt szólította meg, valamint Greta Thunberget, a 16 éves svéd környezetvédő aktivistát. Ezzel Zingaretti azoknak az olasz fiataloknak és környezetvédőknek üzent, akik a tavaly márciusi parlamenti választásokon tömegesen az M5S-re szavaztak.

A PD immár hagyományosan úgynevezett előválasztásra bocsátotta a főtitkári posztra pályázó jelölteket. A párt választótábora, szimpatizánsai és más pártokat támogató olaszok is vasárnap az ország hétezer pontján felállított urnáknál választhattak a három jelölt, Nicola Zingaretti, Maurizio Martina, valamint Roberto Giacchetti között. A PD adatai szerint több mint 1,7 millióan vettek részt a szavazáson, amelyen a voksok majdnem 70 százalékát Nicola Zingaretti kapta, és az általa vezetett lista tagjai szereztek többséget a PD ezerfős országos választmányában is.

Zingaretti a 2016-ban megbukott kormányfő, Matteo Renzi helyét veszi át a PD élén, miután Renzi 2018-ban lemondott pártvezetői tisztségéről. Az új főtitkárt a PD március 17-i kongresszusán iktatják be.

Nicola Zingaretti (k), az olasz balközép Demokrata Párt (PD) új főtitkára választási győzelmét ünnepli támogatói körében 2019. március 3-án éjjel. (EPA/ANGELO CARCONI)

Az 54 éves Nicola Zingaretti az egykori Olasz Kommunista Párt (PCI) ifjúsági tagozatában kezdte politikai karrierjét, és az olasz baloldal és balközép összes átalakulását átélte, a PCI megszűnésétől, a Romano Prodi vezette Olajfán és Unión át, egészen a PD megalakulásáig. 2008 óta Róma megye elnöke, majd 2013-tól Lazio tartomány elnöke volt, emellett élvezi több volt balközép miniszterelnök, köztük Paolo Gentiloni és Romano Prodi támogatását.

Most bejelentette, hogy a párt elnökének Paolo Gentiloni volt miniszterelnököt javasolja, aki a PD következő miniszterelnök-jelöltje is lesz. Ezzel tehát Zingaretti, elődeivel ellentétben, különválasztotta a PD főtitkári és esetleges miniszterelnöki tisztségét.

A PD új főtitkárának első kihívása az Európai Parlamenti (EP) választások lesznek. A PD a 2014-es olaszországi EP-választásokon az EU legerősebb pártjaként szerepelt, 40,8 százalékos támogatottságot szerezve – akkor Matteo Renzi vezetésével. Jelenleg a PD 18,5 százalékon áll az olaszországi felmérésekben. Nicola Zingaretti a kisebb olasz baloldali pártok, az olasz EU-barát mozgalmak és civil listák támogatására számít. Nem titkolt célja, hogy a PD rövid időn belül megelőzze az M5S-t, amely jelenleg 21 százalék körüli támogatottsággal bír.

A tavaly március 4-i olasz parlamenti választásokon a PD több mint 2 millió szavazója pártolt át az M5S-hez. Most Zingaretti az azóta az M5S-ben csalódott választókat szeretné visszahódítani a balközép oldalára.

Matteo Salvini, a Liga vezetője gratulált Nicola Zingarettinek, megjegyezve, hogy a PD jelenleg történelmi minimumon áll. A Liga a felmérések szerint megközelíti a 36 százalékot. Salvini pártja a 2014-es EP-választásokon, akkor még Északi Ligaként, 6,2 százalékot szerzett.

Elemzők szerint az olasz politika ismét fordulatot vett, és a régebbi kétpólusú, jobbközép-balközép politikához tűnik visszatérni, miközben a civil mozgalomból lett M5S pártot a felmorzsolódás fenyegeti.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az argentin marhahús lehet a megoldás a kínai sertéspestis-problémára

Kína sertésállományát tavaly nyár óta harmadára csökkentette az afrikai sertéspestis járvány, aminek következtében a sertéshús ára az egekbe szökött, és az ország jelentősen rászorul a külföldi beszállítókra. És itt jönnek a képbe az argentin szarvasmarha-tenyésztők és húsfeldolgozó üzemek, amelyek éppen ezt a kényszer szülte piaci rést akarják kihasználni.

Read More »

Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás