A férfiak okozták a világ legborzasztóbb humanitárius katasztrófáját, de mára világossá vált, hogy nem tudják megoldani. A nőknek ugyanakkor nincs semmiféle beleszólásuk a folyamatok alakulásába.
2011-ben óriásplakátok jelentek meg a jemeni hirdetőtáblákon, taxikon és buszokon, amelyeken nők voltak láthatók. Néhányan színes hidzsábokat viseltek, arcukat fedetlenül hagyva, míg mások fekete nikábokat, és csak a szemük látszott. Egy közös dolog azonban volt bennük: mindannyian szélesen mosolyogtak és hüvelykujjukat feltartva pózoltak.
Az óriásplakátok az ENSZ oktatási kampányának részét képezték, amely a népszavazáson, valamint az elnökválasztáson való részvételt támogatta, és arra próbálta ösztönözni a jemeni embereket – különösen a nőket –, hogy vegyenek részt a politikai folyamatokban. „Mindenki egy új Jement várt, változásra számított” – emlékezett vissza Nisma Mansoor, egy jemeni nőjogi aktivista.
Néhány hónapon belül azonban a nők reménykedő mosolya megsemmisült – a plakátokat dühös fekete firkákkal csúfították el. Ez volt a jemeni nyugtalanság első jele, amely előrevetítette, hogy a női jogokkal foglalkozó aktivisták által elért eredmények pálfordulással fenyegetnek.
Akkor jött a háború” – mondta Mansoor – „és minden összeomlott”.
Három évnyi véres polgárháború után a jemeni válság mára a világ legborzalmasabb humanitárius katasztrófájává vált. A háború során legalább 10 000 civil vesztette életét – bár ez a szám valószínűleg jóval magasabb –, és Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek közös erőfeszítése a húszik irányította vidékek gazdaságának megfojtására olyan éhínséget idézett elő, amelyet az ENSZ az elmúlt évszázad legpusztítóbb éhségválságának minősített.
A múlt hónapban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter felszólította a hadban álló feleket, hogy 30 napon belül állapodjanak meg a béketárgyalások feltételeiről. A határidőt azóta kitolták az év végéig, és a jelenleg a húszi lázadók kezén lévő támaszpontok visszaszerzésére irányuló harc, beleértve Hodeida kulcsfontosságú kikötővárost is, fokozódott.
A jemeni nők közben azt mondják, hogy következetesen kizárják őket a háború utáni újjáépítésről szóló, rendkívül fontos megbeszélésekből. Sőt mi több, azt állítják, hogy az ENSZ és az Egyesült Államok – két olyan szereplő, akik elvileg elkötelezettek a nők békefolyamatokba való bevonása iránt – sem ragaszkodnak a részvételükhöz. Nők nélkül azonban nehéz lesz a béke megteremtése Jemenben.
Az évek óta tartó háború kapcsán mindkét felet a jemeni polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokkal vádolják, és ezen belül a nőkre gyakorolt hatás egyenesen pusztító. 2011-ben, az arab tavasz hatására, sok nő vonult utcára, hogy visszaszerezzék jogaikat a közel három évtizedes, egyre konzervatívabb politika után, amely jelentősen gyengítette a jemeni nők és lányok státuszát. A mozgalom épp ezért kapóra jött nekik, és igyekeztek kihasználni az új politikai vezetést, hogy modern államot építsenek ki, mégpedig azzal a céllal, hogy biztosítsák a jemeni jogalkotásban a nők 30 százalékos képviseletét, valamint alkotmányba foglalják a nők egyenlőségét és jogait.
Amikor azonban 2015-ben kitört a háború, a nőjogi aktivisták hamar rájöttek, hogy a 30 százalékos kvótát, amelyet oly nehezen harcoltak ki, egyáltalán nem tartják tiszteletben, sőt mi több, a háborús körülmények nem csak hogy visszavethetik, de egyenesen visszafordíthatják az összes eddigi előrehaladást.
„Amikor a fegyverek átvették a terepet, a nemzetközi közösség abban a pillanatban háttérbe szorította a nőket” – magyarázta Sanam Anderlini, a Nemzetközi Civil Társadalmi Cselekvési Hálózat (ICAN) alapítója, egy olyan szervezeté, amely a nők jogainak, békéjének és biztonságának előmozdítására törekszik a konfliktus által érintett országokban. Jemen esetében a nők és a gyermekek teszik ki a 3 millió, lakóhelyét elhagyni kényszerült lakos háromnegyedét, és „ők fizetik a legsúlyosabb árat, csakúgy, mint a legtöbb humanitárius válságban”.
A jemeni aktivisták úgy vélik, hogy a nők életének javításának legjobb módja a háború után, ha bevonják őket a folyamatban lévő béketárgyalásokba. Kutatások bizonyítják, hogy a nők részvétele a békefolyamatokban biztonságosabbá, kevésbé erőszakossá és stabilabbá teszi az országokat: amikor nők is részt vesznek a tárgyalásokban, 35 százalékkal nő a legalább 15 évre szóló megállapodás valószínűsége. Emellett számos szakértő szerint a nemek közötti egyenlőség szintje összefüggésbe hozható a konfliktusok intenzitásával – minél magasabb ez a szint, annál kisebb a konfliktus. Ez azért van, mert a nők hajlamosak több időt és energiát belefektetni az őket és a gyermekeket érintő kérdések kezelésébe, például az egészségügy, az oktatás, a szociális védelem és a higiénia kapcsán – és ezek egy működő társadalom alapfeltételei.
Azonban a nők mindössze a közvetítők 2 százalékát, a tanúk és aláírók 5 százalékát, valamint a tárgyalók 8 százalékát teszik ki világszerte.
A jemeni nők és az olyan nem kormányzati szervezetek, mint az ICAN, már többször felhívták Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnök és egyéb, ügyükkel alapvetően szimpatizáló kormányzati tisztviselők figyelmét a problémára, azonban állításuk szerint a kormány nem tett konkrét lépéseket annak biztosítására, hogy a nők részt vehessenek a tárgyalásokban. „Az első dolog, amit a vezetők a szőnyeg alá söpörnek, a nők helyzete. Azt hiszik, ez valami luxus. Ahányszor csak beszélünk velük, körülbelül ez a mondanivalójuk lényege: nem látjátok, mennyire lefoglal bennünket a háború? Nem látjátok, mennyi dolgunk van anélkül is, hogy veletek foglalkoznánk?” – fejtette ki Mansoor.
A jemeni nőjogi aktivisták most tehát az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325 sz. határozatában bíznak, amely konfliktus esetén a nők és a lányok különleges szükségleteinek figyelembevételét, hazatelepítését, rehabilitációját, valamint a konfliktus utáni újjáépítésben való részvételét szorgalmazza.
- További cikkeink a jemeni konfliktus alakulásáról:
Rasha Jarhum, a Peace Track kezdeményezés társalapítója, egy olyan szervezeté, amely a jemeni jogállamiság javítására és a nők politikai szerepének előmozdítására törekszik, elmondta, hogy bár az ENSZ jemeni különmegbízottja, Martin Griffiths találkozott a nőjogi aktivistákkal és meghallgatta aggodalmaikat, az ENSZ nem tudta megígérni azt, hogy biztosítja: a nők elsődleges szerepet tölthetnek majd be a legfontosabb béketárgyalások során. „Ha az ENSZ küldötte maga sem tartja tiszteletben a nemek közti egyenlőséget, hogyan biztosíthatná azt, illetve a 30 százalékos kvótát a jemeni szereplők körében?” – tette fel a kérdést.
Jarhum javasolt egyfajta végrehajtási mechanizmust: ha a hadviselő felek nem biztosítják a nők 30 százalékos részvételét a béketárgyalásokon, akkor a nőknek kijelölt helyeket üresen kell hagyni ahelyett, hogy férfiakkal töltenék fel. Az ENSZ-nek azonban nem tetszett ez az elképzelés, mondván ez veszélyeztetné a politikai tárgyalásokat.
Az aktivisták úgy érzik, hogy az olyan országok, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, amelyek támogatták a szaúdi vezetésű koalíciót, kötelesek biztosítani, hogy a nők igenis szerepet kapjanak az ország jövőjének alakításában. „Mindig azt mondják, hogy támogatják az emberi jogokat” – mondta Mansoor. „A nők jogai emberi jogok.”
Az Egyesült Államok azonban szintén vonakodott határozottan állást foglalni a nők béketárgyalásokba való bevonásával kapcsolatban. Donald Trump amerikai elnök tavaly ugyan aláírta a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló törvényt, amely arra kötelezi a kormányt, hogy dolgozzon ki egy stratégiát a nők békefenntartó és biztonsági műveletekben való részvételének növelésére, ennek végrehajtása máig nem történt meg.
Számos jemeni nőjogi aktivista számára betelt a pohár:
- azt szeretnék, ha a nők jelentős szerepet játszanak a jemeni kormány előrehaladásával kapcsolatos törvények, politikák és gyakorlatok meghatározásában;
- azt akarják, hogy a nők vezetői pozícióba kerüljenek, ideértve a törvényhozókat, a helyi tisztségviselőket és a bírákat, hogy olyan intézkedéseket vezethessenek be, amelyek biztosítják a nők védelmét és egyenlő esélyeket a számukra;
- valamint természetesen el akarják érni, hogy legyen beleszólásuk a béketárgyalások alakulásába.
„Befejeztük a részvételért való kuncsorgást. Nincs szükségünk meghívásra országunk békefolyamatának támogatására” – zárta le a beszélgetést Rasha Jarhum.
Forrás: Foreign Policy