A hamburgi székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Bíróság (ITLOS) megkezdte a Kercsi-szorosban tavaly történt orosz-ukrán incidens tárgyalását pénteken.
Read More »Veszélyzónák
Az USA nehézbombázókat küldött Katarba
Az Egyesült Államok B-52-es nehézbombázókat vezényelt egy katari amerikai légi támaszpontra válaszul az Irán részéről közelebbről meg nem nevezett fenyegetésekre - derült ki az amerikai légierő által csütörtökön közölt fényképekről.
Read More »Washington mégis válaszolt az észak-koreai erőfitogtatásra
Az Egyesült Államok elkobzott egy szankciók megsértésével vádolt észak-koreai teherszállító hajót - jelentette be Washingtonban az igazságügyi minisztérium csütörtökön. Az amerikai döntésre néhány órával azt követően került sor, hogy Phenjan egy héten belül másodszor hajtott végre rakétateszteket, feltehetően rövid hatótávolságú rakétákkal.
Read More »Baljós előjel az SDF számára a kelet-szíriai zűrzavar
Bár a Washington támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) négyévi véres harcok árán legyőzték az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet, a kurdok vezette katonai szövetségnek újabb kihívással kell szembenéznie Deir ez-Zórban a helyi arab törzsi vezetők követelései és a lakosság ellenérzései miatt.
Read More »Észak-Korea rakétákat lőhetett ki a Japán-tenger felé
Észak-Korea feltehetően ismét rövid hatótávolságú rakétákat tesztelt csütörtökön, a két rakétát egy északnyugati bázisról indították a Japán-tenger felé - közölte a dél-koreai hadsereg.
Read More »Egyre feszültebb Irán és az USA kapcsolata
Az amerikai kormány szerdán újabb szankciókat jelentett be Irán ellen. Az intézkedések, amelyeket Donald Trump elnöki rendeletben hozott nyilvánosságra, ezúttal az iráni fémipart és exporttermékeket érinti; konkrétan a vas-, acél-, alumínium- és rézipart.
Read More »Afganisztánban tartaná az amerikai katonákat a vezérkari főnök
Az amerikai katonáknak mindaddig Afganisztánban kell maradniuk, amíg akár csak egyetlenegy lázadó is van az országban - jelentette ki szerdán Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson.
Read More »Irán részben felmondta az atomalkut
Irán nem teljesíti a 2015-ös atomalku keretében vállalt egyes kötelezettségeit, és erről értesítette a megállapodást aláíró nagyhatalmakat, Franciaországot, Nagy-Britanniát, Németországot, Kínát és Oroszországot.
Read More »Kína a harmadik repülőgép-hordozóját építi
Kína újabb, harmadik, az eddigieknél nagyobb, korszerű indító berendezéssel felszerelt repülőgép-hordozót épít - jelentette kedden műholdfelvételekre hivatkozva a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) nevű washingtoni kutatóközpont.
Read More »Irán is felmondhatja az atomalku egy részét
Hétfői sajtóértesülések szerint a teheráni kormány az iráni nukleáris program korlátozását célzó, 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodás részleges felmondását tervezi.
Read More »Ismét Venezuela miatt esett egymásnak az USA és Oroszország
Oroszországnak "távoznia kell" Venezuelából - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában. Orosz hivatali partnere, Szergej Lavrov pedig azt sürgette, hogy Washington mondjon le Nicolás Maduro venezuelai elnök erőszakos megdöntéséről.
Read More »A hétvégi erőszak után tűzszünettel próbálkoznak a Gázai övezetben
Tűzszüneti megállapodás jött létre Izrael és a palesztinok között a Gázai övezet környékén a hétvégén elszabadult erőszak megfékezése érdekében - közölték hétfő hajnalban palesztin források.
Read More »Rakétákkal tartja nyomás alatt Trumpot az észak-koreai vezér, de ő golfozik tovább
Kim áprilisban azt mondta egy beszédében, hogy hajlandó ismét találkozni Trumppal, ha az amerikai elnök még az év vége előtt tesz Phenjannak egy elfogadható megállapodási javaslatot. Azóta már a második rakétatesztet hajtották végre, ezúttal ballisztikus rakétákkal. Trump válaszul tweetelt egyet, aztán elment golfozni.
Read More »A spanyol nagykövetségre menekültek Venezuela ellenzéki vezetői
Mind a 2014-es Maduro elleni megmozdulásokat szervező Leopoldo López, mind a magát idén januárban ideiglenes államfővé kikiáltó Juan Guaidó a caracasi spanyol nagykövetségen kapott menedéket a sikertelen hatalomátvételi kísérlet után. Továbbra is Maduro távozásában bíznak.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.