Profitfigyelmeztetést adott ki a Lufthansa-csoport csütörtökön, mert számításuk szerint a cég év végi várható üzemi eredménye az előző évi szint alatt marad.
Read More »Vállalati hírek
Az easyJet több mint ezer járatot törölt
Növekvő utasforgalom mellett csökkent az easyJet angol diszkont légitársaság árbevétele a harmadik negyedévben, a cég több mint ezer járatot volt kénytelen törölni.
Read More »A General Motors növelte profitját, Európában is nyereséges
A General Motors emelte előrejelzését a teljes éves nyereségét illetően annak következtében, hogy a második negyedéves profitja rekordot döntött.
Read More »A Hyundai megnyitja első luxusmárka kereskedését
A Hyundai Motor csütörtökön bejelentette, hogy egy kizárólag Genesis luxusautókat értékesítő szalon megnyitását tervezik Szöul közelében. A dél-koreai autógyártó ugyanis külön brandet kíván építeni a Genesis köré.
Read More »A dízelbotrány ellenére is jó eredmények a VW AG-nál
Az első fél éves teljesítmény az első negyedéves eredmény alapján 4,4 milliárd eurós második negyedévi működési eredményt feltételez, 20 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbinál és egyúttal a legmagasabbat is a konszern történetében.
Read More »Közelít céljához a Microsoft Azure
A Nokia megvásárlása után ismét nyereséges a Microsoft, várakozáson felüli jelentést tett közzé.
Read More »Nyereséges első negyedévet zárt a Wizzair
Növelte utasszámát, árbevételét és üzemi eredményét is a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság az első negyedévben a tavalyihoz képest, az előrejelzésekben viszont csökkentette kapacitásbővítési terveit.
Read More »Az IAG nyerte a nagy légitársaságok versenyét júniusban
A British Airways, a spanyol Iberia, valamint az ír Aer Lingus tulajdonosa, az International Airlines Group szállította a legtöbb utast júniusban.
Read More »Drágul a Netflix, lassul a növekedés
Az USA-ban 160 ezer új felhasználót tudtak elkönyvelni, ez eddig a legalacsonyabb negyedéves eredmény 2012 óta. A tengerentúlról összesen 1,52 millió új előfizetőt számolhattak, ami a legalacsonyabb negyedéves növekedés volt 2014 második negyedévét követően.
Read More »Jól mentek a fapadosok, zárkózik a Wizzair
Júniusban a Wizzair nyerte a növekedési versenyt, de összesített utasszámban a Ryanair egyelőre megközelíthetetlen.
Read More »ARM – Softbank ügylet: elkelt az egyik legfontosabb chiptervező cég
A japán telekommunikációs óriás, a Softbank úgy döntött, hogy szeretnék megszerezni maguknak az ARM-ot, így a cégnek felajánlottak 32 milliárd dollárnyi készpénzt.
Read More »Tovább tart a lendület – veszik az autókat Európában
A legnagyobb piacok közül a legerősebb, 11,9 százalékos növekedést Olaszország könyvelhette el, míg Spanyolországban 11,2 százalékkal, Németországban pedig 8,3 százalékkal emelkedett a forgalomba került új autók száma.
Read More »Jelentősen nőtt az Erste Group profitja a második negyedévben
Jelentős profitnövekedést könyvelhet el az osztrák Erste Group a csütörtökön közölt előzetes második negyedéves eredmények szerint.
Read More »Együttműködési megállapodást kötött a román árutőzsde és a Keler Zrt.
A Keler látja el a 2017-ben induló új román földgáztőzsde központi klíringszolgáltatásait.
Read More »