ARM – Softbank ügylet: elkelt az egyik legfontosabb chiptervező cég

Az ARM egy kis angliai tervező cégként kezdte meg működését az Apple és az Acorn Computer együttműködésének nyomán. Az Apple-nek – mint ahogy minden más mobiltelefon gyártónak is – olyan chipekre volt szüksége, amelyek picik, ugyanakkor nem fogyasztanak sok energiát, ellentétben például a számítógépekben megtalálható Intel chipekkel.

A feladat tehát adott volt és az ARM élt is a lehetőséggel, olyan tervrajzokat készítettek, amik megfeleltek a fenti elvárásoknak, magát a gyártást pedig már olyan óriáscégeknek adták ki, mint például a Qualcomm. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag le is fedték szinte a teljes piacot, a mai okostelefonok 95%-ában ugyanis az ARM által tervezett chip dolgozik.

A japán telekommunikációs óriás, a Softbank pedig úgy döntött, hogy szeretnék megszerezni maguknak az ARM-ot, így a cégnek felajánlottak 32 milliárd dollárnyi készpénzt, ami 43%-kal magasabb cégértéket jelent, mint a bejelentés előtti tőzsdei ár.

dollar_packs

A Softbank célja, hogy az ARM-ban egy újabb növekedési fázissal 5 éven belül megduplázzák a dolgozók létszámát, magának a cégnek pedig kulcsszerepet szánnak a Softbank további terjeszkedésében.

Forrás: Marketwatch

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »