Instagram

Új elnököt kap Montenegró

Jakov Milatovic közgazdász, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje a szavazatok 60,1 százalékát szerezte meg a montenegrói elnökválasztás második fordulójában, míg Milo Djukanovic hivatalban lévő köztársasági elnökre a szavazók 39,9 százaléka voksolt – közölte a CeMI ellenőrző és kutatóközpont a nem hivatalos, előzetes eredményeket a szavazóurnák bezárását követően vasárnap.

Read More »

Kínai szálat is találtak az FTX-botrányban

Kínai tisztviselők megvesztegetésével is megvádolta az ügyészség kedden Sam Bankman-Fried üzletembert, a 2022 novemberében csődbe ment kriptovaluta-tőzsde, az FTX alapítóját. A korábbi vádpontok között szerepelt csalás, értékpapír-csalás, az általa alapított cég vagyonával való visszaélés és a befektetők pénzének visszaélésszerű felhasználása.

Read More »

Jóváhagyta a finn NATO-csatlakozást a magyar parlament

A 182 igen és hat nem szavazattal elfogadott intézkedés azután született meg, hogy Magyarország kormánya hónapokon át frusztrálta a NATO-szövetségeseket azzal, hogy többször elhalasztotta a szavazást, miután Törökországon kívül már a szövetség minden más tagja ratifikálta Finnország csatlakozási kérelmét.

Read More »

Lengyelország felpörgeti a lőszergyártást

Az uniós eszközöknek köszönhetően Lengyelország többszörösére fogja növelni lőszergyártási kapacitásait – jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztossal közösen tartott sajtóértekezletén.

Read More »

Humza Yousaf lesz az új skót kormányfő

Humza Yousaf eddigi egészségügyi minisztert választották a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjévé. A vezetőválasztási versengés hétfőn bejelentett eredménye azt is jelenti, hogy Yousaf lesz Skócia következő miniszterelnöke.

Read More »

Egyre feszültebb a helyzet Franciaországban

Franciaországban csütörtökön kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg; Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel.

Read More »

Tovább gyűlik a szemét Párizsban

Bár a kormányt nem sikerült megbuktatni, ettől nem javult a helyzet Franciaországban. Folytatódnak a sztrájkok a szemétgyűjtő telepeken, a benzinfinomítókban és a tömegközlekedési eszközökön, melyek a nyugdíjkorhatár megemelése miatt indultak.

Read More »

A bankválság ellenére kamatot emelt a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,75 százalékról 5,00 százalékra – 2006 óta legmagasabb szintre – emelte az irányadó dollárkamatot a szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.

Read More »

Kártalanítják a becsődölt Silicon Valley Bank betéteseit

Minden betétes pénzét garantálja az amerikai kormányzat, akinek megtakarítása az összeomlott Silicon Valley Banknál volt, és egy kisebb regionális banknál is hasonlóképpen jár el – jelentette be vasárnap este az amerikai pénzügyminiszter, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és a betétbiztosítási szervezet elnöke.

Read More »