Berlinben járt tegnap az ukrán elnök

Ukrajna készen áll a békére – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben Volodomir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott megbeszélése után.

A német kormányfő az ukrán elnökkel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az orosz támadás ellen védekező Ukrajna készen áll a békére, „ugyanakkor joggal és teljes támogatásunkkal követeli”, hogy a béke „ne egyszerűen a háború befagyasztása vagy egy orosz békediktátum” legyen.

Ezért Oroszországnak vissza kell vonnia csapatait a megtámadott országból – tette hozzá Scholz, hangsúlyozva, hogy hazája, amely az Egyesült Államok után a második helyen áll a védekezést a legtöbb fegyverrel és hadianyaggal segítő országok listáján, addig támogatja Ukrajnát, amíg csak szükséges.

Mint ismertette, az Ukrajnának nyújtott német humanitárius és katonai segítség értéke elérte a 17 milliárd eurót, és a napokban elfogadtak egy minden korábbinál nagyobb, 2,7 milliárd eurós katonai támogatási csomagot, amelybe többek között légvédelmi rendszerek és páncélosok tartoznak. Ugyanakkor Németország kevésbé látványos módon is segíti a védekezést, mindenekelőtt ukrán katonák képzésével és egy-egy Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában kialakított szerelő-karbantartó állomással – mutatott rá Olaf Scholz.

https://www.instagram.com/p/CsORef6o8lU/

Volodimir Zelenszkij kijelentette: mindenki azt szeretné, hogy a lehető leghamarabb véget érjen a háború Ukrajnában, és eljöjjön a béke.

Arról is szólt, hogy nem támadják Oroszországot, hanem Ukrajna legitim, világszerte elismert határai között védekeznek az orosz agresszióval szemben. A műveletek célja az orosz megszállás alatt lévő területek felszabadítása, Oroszország elleni támadásra pedig „nincs időnk, elég katonánk és fegyverünk sem” – mondta az ukrán elnök, hozzátéve, hogy hazája védelmi képességének erősítésében a következő cél a légierő nyugati vadászgépekkel történő fejlesztése, ezért igyekszik megszervezni egy „vadászgép-koalíciót”, és szeretné elérni, hogy Németország is csatlakozzon.

Hangsúlyozta, hogy köszönet jár a német kormánynak és az egész német népnek az Ukrajnának nyújtott támogatásért és az ukrán menekültek befogadásáért. Mint mondta, a német segítség eddig is „nagyon fontos” volt, de Németországnak a nemzetközi közösség stabilitása érdekében az eddiginél is inkább vállalnia kell a „vezető szerepet”.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Volodimir Zelenszkij első alkalommal látogatott Németországba az orosz támadás tavaly februári kezdete óta. Vasárnap hajnalban érkezett Berlinbe Rómából, a német légierő (Luftwaffe) egy kormányzati utasszállító gépével, két vadászgép kíséretében. A német fővárosban a kancellárral folytatott megbeszélés előtt találkozott Frank-Walter Steinmeier államfővel.

Az ukrán elnök berlini programjai után a német kancellár társaságában – helikopterrel – a Berlintől több mint 500 kilométerre fekvő Aachenbe utazott a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségére.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek