A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elutasította a csatlakozást az egységes Magyar Református Egyházhoz.
Read More »Európai ügyek
Portugália: az államadósság csökkentése az első
Az egyre nagyobb támogatottsággal rendelkező kereszténydemokrata CDS-PP az alkotmányban korlátozná az államadósság mértékét, és munkára ösztönözné a segélyből élőket.
Read More »Szlovákia: jóval több a magyar elsős, mint tavaly
A pozsonyi oktatási minisztérium összesített adatai alapján elmondható, hogy kis mértékben ugyan, de Szlovákia-szerte növekszik a magyar iskolába íratott elsősök száma.
Read More »Románia hivatalosan is kilépett a válságból
Két és fél év óta először fordul elő: Románia GDP-je 0,6 százalékkal nőtt. Ez a válságból való kilépés jele.
Read More »„Navalnijt és társait megfélelmítik”
Az Orosz Föderációs Tanács házelnöke, Szergej Mironov javaslatot tett arra, hogy törvényben biztosítsanak védelmet a polgári kezdeményezésű korrupciót vizsgáló szervezeteknek.
Read More »Tizennyolcadszor állítottak keresztet a vajdaságiak
Hatalmas fakeresztet állítottak fel vasárnap délután négy órakor a vajdasági csúrogi dögtemetőnél a ledöntött helyébe, dacolva az örökös rongálókkal, hogy ennél emlékezhessenek az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra.
Read More »Továbbra is a kormányzó párt elnöke lesz Emil Boc
Emil Boc román kormányfő maradt a demokrata-liberálisok elnöke a párt hétvégi kongresszusa után, a kormányzást is nehezítő belharcoknak azonban úgy tűnik ezzel még nincs vége.
Read More »Földrengés politikai felhanggal
Kilenc halálos áldozat, több mint kétszáz sebesült, többezer hajlék nélkül maradó és egy romba döntött város a mérlege a múlt hét közepi földrengésnek a Murcia tartománybeli Lorca városában.
Read More »Máris megvan Strauss-Kahn utódja?
A vasárnap szexuális zaklatás vádjával letartóztott IMF-vezér Dominique Strauss-Kahn helyét a Nemzetközi Valutaalap igazgató-helyettese, Nemat Shafik fogja átvenni a hétfői Eurogroup ülésen, ahol a portugál és a görög segélycsomagról fognak tárgyalni.
Read More »Nőni fog a gazdaság, de a munkanélküliség marad
Nincs elég új munkahely Kelet-Európában a gazdasági növekedés ellenére sem a Világbank szerint.
Read More »Slota a magyarokat hibáztatja
Nyilatkozatban ítélte el tegnap Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, hogy ismeretlen tettesek Érsekújvárban felgyújtották, Komáromban pedig megrongálták pártja óriásplakátjait.
Read More »Brüsszel végrehajtási kockázatokkal indokolja a magasabb magyar hiányprognózist
Három százalék fölötti, egészen pontosan GDP-arányosan 3,3 százalékos államháztartási hiányt prognosztizál 2012-ben Magyarországnak az Európai Bizottság, amely ugyanakkor elismeri, hogy a magyar programban foglaltak teljes körű végrehajtása esetén éppen a 3 százalékos referenciaszint alatt maradna a deficit.
Read More »„A feketegazdaság is jobb, mint a semmi”
A bolgár gazdasági miniszter, Trájcso Trájkov az állami televízió adásában kijelentette, hogy országa számára „még mindig jobb a fekete gazdaság, mint a semmilyen”. A kijelentés óriási megdöbbenést váltott ki országszerte, nemcsak a tartalma miatt, hanem azért is, mert egy kormánytagtól származott.
Read More »A szovjet katonák emlékművei nagyon is számítanak
Medvegyev diplomáciai lépésekkel fenyegette meg azokat az országokat, akik nem tisztelik a szovjet hősök emlékét.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.