Joe Biden biztonsági kérdésekről tárgyalt a japán kormányfővel

Elsősorban biztonsági kérdések szerepeltek Joe Biden amerikai elnök és Kisida Fumio japán kormányfő hirosimai tárgyalásának napirendjén – derül ki a washingtoni Fehér Ház csütörtökön kiadott közleményéből. A két vezető ismételten kiállt Ukrajna támogatása mellett, és kifejezte: határozottan elleneznek minden kísérletet a Tajvani-szoros status quójának erőszakos megváltoztatására.

Mindkét vezető megerősítette elhatározását arra, hogy továbbra is támogatja az „Oroszország brutális és törvénytelen inváziójától magát védő Ukrajnát”, és elkötelezte magát amellett, hogy szorosan együttműködik a regionális biztonsági kihívások kezelésében. Külön is kiemelték Észak-Korea nukleáris és ballisztikusrakéta-programját, valamint Kína „kényszerítő magatartását”, amely „ellentétes a nemzetközi joggal”.

Joe Biden hangoztatta, hogy Washington és Tokió szövetsége a térségi béke és haladás sarokköve, és megerősítette az Egyesült Államoknak az ország képességeinek teljes skáláját magába foglaló, kiterjesztett elrettentésre tett korábbi kötelezettségvállalását Japán irányába.

https://www.instagram.com/p/CsYz_Whuzza/

A két fél sorra vette a védelmi együttműködés fokozásának lehetőségeit a Japán által felülvizsgált stratégiai dokumentumok és a megnövekedett védelmi beruházások nyújtotta új lehetőségek tükrében. Az észak-koreaiak által elrabolt japánok ügyében Biden azonnali megoldást sürgetett.

Az amerikai elnök hangsúlyozta a többoldalú együttműködés fokozásának fontosságát az indiai-csendes-óceáni térségben, különösen Dél-Koreával, az úgynevezett Quad együttműködéshez tartozó országokkal – köztük Ausztráliával és Indiával -, továbbá Délkelet-Ázsiával és a csendes-óceáni szigetekkel. Az elnök elismerését fejezte ki Kisida miniszterelnöknek a Szöullal fenntartott kétoldalú kapcsolatok javítására tett „bátor erőfeszítéseiért, amelyek hozzájárulnak a regionális stabilitás és jólét fokozásához”.

Joe Biden részt vesz a legfejlettebb iparú államokat tömörítő G7 csoport pénteken kezdődő csúcstalálkozóján, amelyre vendégként Ausztrália, Dél-Korea és India miniszterelnökét is meghívták.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »