Nem oltanak eleget Romániában a delta variáns semlegesítéséhez

Romániában az előző napi adat több mint kétszeresére, illetve az utóbbi kétheti átlag csaknem duplájára ugrott kedden az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában 95-tel emelkedett a beazonosított fertőzések száma, miközben a megelőző két hetet véve alapul jelenleg a napi 48 fertőzés számít átlagosnak, hétfőn pedig (a szokásosnál kevesebb vasárnap kiértékelt teszt alapján) 46 új eset szerepelt a GCS napi jelentésében.

Maga a kétheti mozgóátlag egy héttel ezelőtt kezdett emelkedni a napi 43-as mélypontról. Az azóta eltelt hét nap alatt másfélszer annyi (447) fertőzést regisztráltak, mint az előző héten (296). A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma néhány napi emelkedés után 244-re csökkent, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig – a hét elején regisztrált visszaesés után – 36-ra emelkedett. A GCS szerint az utóbbi 24 órában három fertőzött vesztette életét, a járványnak eddig 34 258 ismert áldozata volt Romániában.

A 19,3 millió lakosú Romániában eddig mindössze a beoltható lakosság 28,9 százaléka kapott koronavírus elleni oltást (pedig oltóanyag van bőven) , de az oltáskampányt koordináló bizottság (CNCAV) vezetője szerint – a betegségen átesetteket is beleértve – a védettséggel rendelkezők aránya eléri a 44 százalékot.

Valeriu Gheorghita keddi sajtóértekezletén elmondta: az országban (regionális bontásban) továbbra is Bukarestben a legmagasabb – csaknem 47 százalékos – az átoltottsági arány, és tíz megyében haladja meg az átoltottság az országos átlagot. Az oltásparancsnok elmondta: a jelenlegi adatok alapján a fertőzések lassú, de fokozatosan gyorsuló ütemére számítanak.

Romániában eddig 101 esetben azonosították – szúrópróbaszerűen elvégzett szekvenciális elemzéssel – a delta vírusvariánst: ezek többségét családi, munkaközösségi gócokban észlelték. Az esetek harmadában nem lehetett kideríteni a fertőzés forrását, ebből arra következtetnek, hogy a ragályos vírusmutáció már közösségi szinten is terjed Romániában.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »