Ingyenes lesz a koronavírus-oltás Szlovéniában

Ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus elleni védőoltás Szlovéniában, a kormány erre vonatkozóan elfogadta a nemzeti oltási tervet – közölte a helyi sajtó szombaton.

Az ingyenes védőoltásra kivétel nélkül mindenki jogosult, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e egészségbiztosítással – közölte Doroteja Novak Gosaric, az egészségügyi minisztérium munkatársa. Hozzátette: első körben az idősotthonok lakóit és az egészségügyben dolgozókat oltják be. Létrehoznak egy külön alkalmazást, amelyen regisztrálni lehet, az oltóközpontokat pedig kórházakban alakítják ki – mondta Novak Gosaric.

A lakosság beoltása januárban kezdődhet meg a Pfizer és a BioNTech vakcinájával, amelyet 50 ezer embernek terveznek beadni.

A kormány döntése szerint még decemberben megkezdődik a lakosság önkéntes tömeges tesztelése is. Az első, félmilliós szállítmány az antigén gyorstesztekből december 11-én érkezik meg az országba.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint pénteken 1636-tal 84 769-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 47 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 1700-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1272-en vannak kórházban, közülük 199-et ápolnak intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 20.475 fő, ami a teljes népesség megközelítőleg 1%-a.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 4084 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 147 454-et. Az elmúlt napon 70 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 2102-re emelkedett. Kórházban 2514 beteget ápolnak, közülük 259-en vannak lélegeztetőgépen, az aktív fertőzöttek száma 24.495%-a – ez a 4,1 milliós népességszámhoz viszonyítva 0,6%-os aránynak felel meg.

Szombattól Horvátországban 500 kunára (mintegy 24 000 forint) büntetik azokat a természetes személyeket, akik nem vagy szabálytalanul viselik a maszkot, valamint 10 ezer kunára (közel félmillió forint) mindazokat, akik tíz főnél nagyobb magánösszejöveteleket szerveznek. Amennyiben a bírságot a helyszínen kifizetik a szabálysértők, az összeg a felére csökken. Horvátországban eddig csak azokat a jogi személyeket büntették, akik nem tartották be a járvány megfékezésére hozott korlátozásokat.

Forrás: MTI / Worldometer

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »