Az EU megállapodott a Pfizerrel és a BioNTech-kel a vakcinavásárlásról

Az Európai Bizottság lezárta a vakcinabeszerzésről szóló tárgyalásait az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyag európai biztosítására – közölte az EB szóvivője a brüsszeli testület szokásos sajtótájékoztatóján kedden. Eric Mamer elmondása szerint az uniós biztosok szerdán hagyhatják jóvá a megállapodást.

Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztos újságíróknak nyilatkozva közölte: amennyiben az uniós biztosok jóváhagyják a megállapodást, a tagállamok ez után dönthetnek arról, milyen mennyiségben kívánnak oltóanyagot vásárolni az EU által aláírt szerződés alapján.

Mint kiemelte, a dokumentum elfogadása feltétele annak, hogy a tagországok milyen körülmények között és milyen feltételek mellett vásárolhatják meg a vakcinát, ugyanakkor hozzátette, hogy az uniós bizottság terve szerint a rendelkezésre álló oltóanyagot arányosan fogják szétosztani az egyes államok között.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök hétfői Twitter-bejegyzésében közölte, hogy nemsokára megállapodást írnak alá a két céggel, amelynek révén az Európai Unió akár 300 millió adagot is vásárolhat az oltóanyagból.

Az uniós bizottság már hónapokkal ezelőtt tájékozódó megbeszéléseket tartott több gyógyszervállalattal, többek között a Pzifer és a BioNTech cégekkel is. A testület szeptemberi tájékoztatása szerint a közös uniós beszerzésen alapuló tervezett szerződés lehetővé tenné, hogy valamennyi uniós tagállam megvegye az oltóanyagot, valamint azt is, hogy az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok ingyen kaphassák meg azt. Az EU június közepén fogadta el az úgynevezett európai oltóanyag-stratégiáját, amelynek célja, hogy 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár számára magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson. Ennek érdekében a bizottság a tagállamokkal együtt előzetes piaci kötelezettségvállalásokat köt az oltóanyag-gyártókkal.

Újabb megállapodást kötött az EB az oltóanyag-gyártó cégekkel

A Pfizer és a BioNTech hétfőn jelentette be, hogy az oltóanyag tesztelésének harmadik, befejező szakaszában gyűjtött előzetes adatok alapján kilencven százalék feletti hatékonyságot értek el. Mint írták, folytatják a munkát, és azzal számolnak, hogy november harmadik hetében lesz elég adatuk ahhoz, hogy kiváltsák az amerikai szakhatóság (Food and Drug Administration – FDA) rendkívüli engedélyét az oltás forgalomba hozatalához (Emergency Use Authorization – EUA). Tájékoztatásuk szerint idén nagyjából ötvenmillió, jövőre 1,3 milliárd adagot tudnak gyártani a BNT162b2-ből.

A BNT162b2 lehet az első oltás a SARS-Cov-2 koronavírus ellen, amelynek használatát engedélyezik a gyógyszerfelügyeleti hatóságok a nyugati világban. A fejlesztők eddig a brit és az amerikai kormánnyal kötöttek szállítási szerződést.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »