Bezárja diósgyőri üzemét a Nestlé

A szezonális édességek iránti kereslet visszaesése miatt az év végén befejezi a termékek előállítását a Nestlé diósgyőri üzemében – erősítette meg a Nestlé Hungária pénteken az MTI információit.

Közölték, hogy a dolgozói érdekképviseleteket július elején tájékoztatták a döntésről. A diósgyőri gyár kizárólag üreges csokoládéfigurákat készít, amelyek a világ számos országába jutnak el. Hozzátették:

a termékcsoport iránti kereslet az utóbbi időszakban visszaesett, emiatt a diósgyőri üzem kibocsátása jelentősen csökkent. A gyáregység a Nestlé Hungária Kft. árbevételének kevesebb mint 3 százalékát, hazai gyártási volumenének pedig 0,4 százalékát adja.

A termelés leállításának előkészítésével párhuzamosan a Nestlé tárgyalásokat kezdeményezett a gyár értékesítéséről és jövőbeni működtetéséről.

„A vállalat célja, hogy a lehető legtöbb munkavállaló számára munkalehetőséget biztosítson, ezért az üzemet olyan befektetőnek adja át, aki folytatni kívánja az édességgyártást. Az előrehaladott tárgyalások eredményéről a Nestlé későbbi időpontban ad tájékoztatást” – írták.

Jelezték, a Nestlé üreges csokoládéfigurái továbbra is elérhetők maradnak a fogyasztók számára, de azokat a jövőben a Nestlétől független gyártó állítja elő, a vállalat szigorú minőségi előírásainak megfelelően.

Hozzátették, hogy a Nestlé szerencsi és büki gyára továbbra is dinamikusan fejlődik.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »