Az egész világot lázba hozta a Pfizer vakcinája

Az Európai Unió 300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni a Pfizertől és a BioNTechtől – jelentette be az Európai Bizottság elnöke hétfőn, miután a két cég közölte: az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag kilencven százalékban hatásos lehet az új típusú koronavírus ellen. Az amerikai vezetés szintén üdvözölte az eredményt, Boris Johnson brit miniszterelnök pedig azt mondta, hogy amennyiben a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyja, Nagy-Britannia megkezdi az oltóanyag alkalmazását.

Ursula von der Leyen tudatta: nemsokára megállapodást írnak alá a két céggel a vakcinák megvásárlásról. A brüsszeli testület elnöke hozzáfűzte, hogy a vakcina hozzáférhetőségéig az embereknek be kell tartani az óvintézkedéseket és vigyázniuk kell egymásra.

A bizottság már hónapokkal ezelőtt tájékozódó megbeszéléseket tartott több gyógyszervállalattal, többek között a Pzifer-BioNTech cégekkel. A testület szeptemberi tájékoztatása szerint a közös uniós beszerzésen alapuló tervezett szerződés lehetővé tenné, hogy valamennyi uniós tagállam megvegye az oltóanyagot, valamint azt is, hogy az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok adományként kaphassák meg azt.

Az unió végrehajtó szerve várhatóan az összes uniós tagállam nevében keretszerződéssel fogja biztosítani elsőként 200 millió adag beszerzését, valamint további 100 millió adag beszerzésének lehetőségét.

Az EU június közepén fogadta el az úgynevezett európai oltóanyag-stratégiáját, amelynek célja, hogy 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár számára magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson. Ennek érdekében a bizottság a tagállamokkal együtt előzetes piaci kötelezettségvállalásokat köt az oltóanyag-gyártókkal.

Újabb megállapodást kötött az EB az oltóanyag-gyártó cégekkel

Az amerikai vezetés üdvözölte az új kísérleti vakcinát

Hétfőn Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök és Joe Biden megválasztott elnök is üdvözölte az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszergyártó által kifejlesztett kísérleti vakcinát.

A Pfizer New York-i székhelyű multinacionális gyógyszergyár, míg a BioNTech egy német vállalat, amely korábban nem foglalkozott oltóanyag-gyártással. Mindkét gyógyszergyártó hétfőn jelentette be, hogy oltóanyaguk harmadik kísérleti szakasza is megkezdődött, és sikeres.

Donald Trump “elégedettségét” fejezte ki a remélhetően sikeres vakcina miatt. Az elnök a Twitteren “nagyszerű hírnek” nevezte a két gyógyszergyártó bejelentését. Azt írta: “a tőzsde megugrott. Hamarosan érkezik a vakcina. A hatékonysága 90 százalékos!”.

Joe Biden közleményt adott ki. “Gratulálok azoknak a tehetséges nőknek és férfiaknak, akik hozzájárultak ehhez, és reménységet adnak nekünk” – fogalmazott, hozzátéve: “még hónapokba telik, mire a Covid-19 elleni küzdelem véget ér”.

A közlemény kiadása után nem sokkal Wilmingtonban Biden rövid beszédet is mondott. Ebben arra kérte az amerikaiakat, hogy hordjanak maszkot a vírus visszaszorítása érdekében. “Országunk veszélyben van” – tette hozzá, megismételve korábban többször hangoztatott álláspontját, miszerint “hosszú, sötét tél vár” az Egyesült Államokra. A megválasztott elnök úgy vélekedett: további 200 ezer amerikai halhat meg a vírus okozta betegségben és szövődményeiben, mielőtt a vakcina széles körben elérhető lesz.

Biden ígéretéhez híven hétfő reggel nyilvánosságra hozta tervezett 12 tagú “koronavírus-csoportja” névsorát. A tanácsadó csoportot Vivek Murthy volt tisztifőorvos, David Kessler, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) volt vezetője és Marcella Nunez-Smith, a Yale Egyetem kutatója és professzora vezeti. Tagjai között biológusok, onkológusok, fertőző betegségekkel foglalkozó és járványügyi szakértők, valamint gyermekorvosok vannak. Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) vezetője nem tagja a tanácsadó testületnek.

Joe Biden máris megkezdte a munkát

A britek is bejelentkeztek

Ha a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyja a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari cégek által kifejlesztett koronavírus-vakcinát, Nagy-Britannia megkezdi az oltóanyag alkalmazását – mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy jóllehet a gyógyszercégek bejelentésével “egy jelentős akadály elhárult” a vakcina alkalmazása elől, még továbbiakon is túl kell jutni. Hozzátette: ez az egy hír önmagában még nem jelenti a megoldást, és a lehető legnagyobb hiba lenne a készenlét lazítása a jelenlegi kritikus helyzetben.

A miniszterelnök közölte, hogy a brit kormány már korábban 40 millió adagot rendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagából, és ez – mivel fejenként két oltásra lesz szükség – az első menetben hozzávetőleg a brit lakosság egyharmadának lesz elegendő. A kormányfő szerint Nagy-Britannia ezzel a nemzetközi mezőny első vonalában lesz az egy főre jutó oltóanyag-mennyiséget tekintve, és ha a Pfizer-BioNTech vakcina az összes szigorú biztonsági ellenőrzésen túljut, a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vezetésével elkezdi az oltóanyag országos terjesztését.

Boris Johnson részletek említése nélkül hozzátette, hogy a kormány további 300 millió adagot rendelt öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

11 havi mélyponton az euróövezeti BMI

A vártnál minimálisan nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése januárban, tizenegy hónapja a legkisebb emelkedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzser indexének hétfőn ismertetett előzetes értéke.

Read More »

Kiürítik a kijevi amerikai nagykövetséget

A brit külügyminisztérium vasárnap ismertetett értesülései szerint Moszkva Oroszországgal baráti viszonyt ápoló ukrán politikusokat akar hatalomra juttatni Kijevben. Az amerikai belügyminisztérium felszólította a Kijevben lévő amerikai nagykövetségen dolgozók családtagjait, hogy hagyják el az országot, mivel az orosz támadás bármikor megkezdődhet.

Read More »

Leave a Reply