Az USA ismét súlyos bírálatokkal illette Kínát

Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap mind a CBS, mind az NBC televíziónak interjút adott, amelyekben Kínát bírálta egyrészt az ázsiai ország járványkezelését illetően, másrészt emlékeztette a Hongkonggal kapcsolatban vállalt kötelezettségeire.

“A vírus terjedésének elleplezése Csernobillal együtt vonul be majd a történelembe” – mondta O’ Brien, utalva az 1986-os ukrajnai nukleáris katasztrófára. “10-15 év múlva az HBO filmet is fog készíteni róla” – fűzte hozzá az NBC televíziónak adott interjújában. (Az HBO filmcsatorna nemrégiben sugározta a csernobili atomerőműben 1986-ban történt nukleáris katasztrófa történetét, illetve az orosz tudósok Európa megmentéséért folytatott drámai küzdelmét feldolgozó minisorozatot.)

A műsorvezető azon kérdésére, hogy vajon a kínai járványkezelés befolyásolja-e az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat, O’Brien azt válaszolta: “ma nagyon más világban élünk, mint amikor ezek a tárgyalások megkezdődtek”.

“Jó viszonyt akarunk Kínával és a kínai néppel, de sajnos a Kínai Kommunista Párt részéről egymás után olyan lépéseket látunk, amelyek megnehezítik ezt” – fogalmazott. Leszögezte, hogy “ami a kereskedelmi megállapodást illeti, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle, de a koronavírussal ma egészen más világban élünk”.

A nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette: a kínaiak “olyan vírust szabadítottak rá a világra, amely több ezermilliárd dollár kárt okozott az amerikai gazdaságnak, s most rengeteg pénzt kell arra költenünk, hogy életben tartsuk a gazdaságunkat és megóvjuk az amerikaiakat a járvány idején”.

Donald Trump amerikai elnök május elején egy televíziós interjúban már felvetette, hogy esetleg eláll az idén januárban aláírt, kétoldalú kereskedelmi részmegállapodás további tárgyalásától. Ugyanakkor Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója és Steve Mnuchin pénzügyminiszter – szintén májusban – a kínai miniszterelnök-helyettessel közös közleményt adott ki, amelyben optimistán nyilatkoztak a kereskedelmi tárgyalások jövőjéről.

Kereskedelmi háború: Kína újabb engedményeket tesz

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap a CBS televíziónak is interjút adott, amelyben a Hongkonggal kapcsolatban vállalt kötelezettségeire emlékeztette Kínát. Az ázsiai óriás az 1984-ben aláírt kínai-brit nyilatkozatban kötelezettséget vállalt arra, hogy 2047-ig tiszteletben tartja a terület autonómiáját.

A kínai kormány a parlament pénteken kezdődött éves ülésszakára előterjesztette a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet, amely betiltaná a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, “felforgatónak” minősített cselekményeket. A törvénytervezetet várhatóan május 28-án fogadja el a kínai parlament, megkerülve a hongkongi törvényhozást.

“Úgy tűnik, hogy ez a nemzetbiztonsági törvény megsérti a brit-kínai egyezményt” – szögezte le vasárnap Robert O’Brien. Hangsúlyozta, hogy amennyiben Pekingben megszavazzák a vitatott törvényt, annak meglesznek a következményei az amerikai-hongkongi kapcsolatokban.

“Nem látom, hogyan is maradhatna Hongkong ázsiai pénzügyi központ, ha a Kínai Kommunista Párt elfogadtatja és alkalmazza ezt a törvényt, és átveszi a teljes ellenőrzést Hongkong felett. Ez tragédia lenne Hongkong népének és nagyon rossz lenne Kínának is” – fogalmazott O’Brien.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás