Nem szabad hátradőlni, az Iszlám Állam továbbra is fenyegetést jelent

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének meggyilkolása újabb indíték Donald Trump amerikai elnöknek, hogy kivonja az amerikai csapatokat Szíriából, de a szélsőségesek elleni küzdelem korántsem nevezhető befejezettnek – írta az AP amerikai hírügynökség hétfőn.

Bár az Iszlám Állam vezető nélkül maradt, ami biztonsági szakértők szerint komoly csapás, az egykor jelentős területeket uraló szélsőségesek mindent megtesznek soraik újrarendezéséért, és továbbra is fenyegetést jelentenek Irakban, Afganisztánban és más országokban.

“Noha az ellenség sarokba szorítva, az ideológia – bármekkora közhelynek is hangozzék – tovább él” – mondta Chris Costa, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács terrorelhárításásért felelős egykori igazgatója.

Az Iszlám Állam a “gyilkolj, bárhol is vagy” stratégiával biztosítja, hogy annak ellenére is beszéljenek róla, hogy hatalmas kiterjedésű, iraki és szíriai területeket felölelő “kalifátusának” mára nyoma sem maradt. A szervezet követőinek laza hálózata ugyanis továbbra is messzire nyúlik: Európában, az Egyesült Államokban és Délkelet-Ázsiában is jelen vannak. Ez pedig azt jelenti, hogy a dzsihadisták üzenete Bagdadi halála után is tovább él.

Éppen ezért a terroristavezér meggyilkolását követően sem térhet haza minden amerikai katona Szíriából. Trump ezt belátva úgy döntött: több száz fegyveres marad az ország keleti részén, akik feladata, hogy védjék az olajmezőket a szélsőségesektől. Az elnök abba is beleegyezett, hogy erősítésként 150 katona maradjon egy dél-szíriai támaszponton – írta a hírügynökség.

Barisa, 2019. október 27.
Férfiak állnak a házak romjai mellett az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban fekvő Barisa falu közelében 2019. október 27-én, ahol amerikai katonák előző nap megölték Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vezetőjét. Donald Trump hivatalosan is bejelentette al-Bagdadi halálát.
MTI/AP

Az amerikai vezető vasárnap jelentette be, hogy Bagdadi – akinek likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte – menekülés közben egy alagútban felrobbantotta magát. Ezzel együtt Trump kénytelen volt elismerni, hogy az Iszlám Állam – amelyet korábbi megjegyzései szerint 100 százalékban legyőztek – továbbra is a nagy visszatérésen munkálkodik. A csoport “nagyon, nagyon igyekszik újjászervezni magát” – magyarázta az elnök.

Trump úgy véli, hogy Bagdadi Idlíbből akarta újjáépíteni a szervezetet, mielőtt elérte a vég. Bár a tartomány jelentős részét egy rivális csoport, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető Haját Tahrír as-Sám felügyeli, a térségben más, az Iszlám Állammal rokonszenvező dzsihadista szervezetek is tevékenyek.

Az amerikai elnök korábban felvetette, hogy más országok – például Oroszország – álljanak a dzsihadisták elleni küzdelem élére, de egyelőre semmi jele annak, hogy Washington valóban átadná a stafétát. “Az a feladatunk, hogy irányítsunk és biztosítsuk a szélsőségesek vezetőinek kiiktatását” – mondta Mark Esper amerikai védelmi miniszter az ABC kereskedelmi televíziónak.

“Bár a terroristavezér halála hatalmas csapás a csoportnak, továbbra is körülbelül tízezer dzsihadista tartózkodik a térségben, akiktől a jövőben is gerillatámadásokra számíthatunk” – mondta Mike Rogers republikánus képviselő, az amerikai alsóház belbiztonsági bizottságának tagja.

Az Iszlám Állammal foglalkozó iraki és afganisztáni védelmi tisztségviselők szerint a szervezet ereje és létszáma növekszik Szírián kívül. A szélsőségesek Afganisztánban a legerősebbek, de Pakisztánban, Tádzsikisztánban, Iránban, Indiában, Bangladesben és Indonéziában is nő a befolyásuk.

Továbbra is probléma az Iszlám Állam afganisztáni jelenléte

Irak felelőtlen kormánya miatt emelkedhet fel ismét az Iszlám Állam

Forrás: MTI/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ujgur átnevelőtáborokat leleplező titkos kínai dokumentumokról közölt cikket a NYT

A New York Times több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek - becslések szerint mintegy egymillió ujgur, kazah és egyéb nemzetiség - tömeges internálásának részleteit fedi fel. A kínai kormány hétfőn fércmunkának nevezte a lap hétvégi tudósítását, amely Peking szerint szelektíven értelmezi a tényeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás