Kína katonai beavatkozást ajánl a hongkongi tüntetők megfékezésére

Hongkong kérésére bevethető lenne a kínai hadsereg az elmúlt hónapokban egyre hevesebbé vált tüntetések megfékezésére és a rend fenntartására – idézi internetes oldalán a South China Morning Post című hongkongi lap Vu Csient, a kínai nemzetvédelmi minisztérium szóvivőjét, aki egy szerdai sajtótájékoztatóján beszélt Peking Hongkonggal kapcsolatos álláspontjáról.

A szóvivő megerősítette a kínai sajtóban az elmúlt napokban közölt jelentéseket arról, hogy a múlt vasárnap zajló demonstráció során a pekingi kormányzat hongkongi képviseleti irodájánál történt incidenssel próbára tették a Peking és Hongkong kapcsolatát meghatározó „egy ország, két rendszer” elvet.

A vasárnapi megmozdulás során egy csoport tüntető körbekerítette a képviseleti irodának helyt adó épületet, és az iroda közleménye szerint „a bejáratnál kifüggesztett nemzeti jelképeket fekete festékbombával beszennyezték, a falakra sértő jelmondatokat festettek fel, és megpróbáltak betörni az épületbe”.

Vu az eset kapcsán megjegyezte: a szélsőséges demonstrálók egyes akciói megkérdőjelezik a központi kormányzat fennhatóságát, ami elfogadhatatlan.

Hongkong, 2019. július 21.
Rohamrendőrök csapnak össze a tüntetőkkel a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet végleges visszavonását és a demonstrálókkal szembeni rendőrségi intézkedések független kivizsgálását követelő Peking-ellenes hongkongi tiltakozáson 2019. július 21-én. A módosító javaslat elfogadása lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának és Tajvannak. A tömegtüntetések hatására Carrie Lam hongkongi kormányzó június közepén felfüggesztette a törvénytervezet tárgyalását.
MTI/EPA/Jerome Favre

Azzal kapcsolatban, hogy a kínai hadsereg beavatkozhatna-e a hongkongi rendfenntartásba, a szóvivő a helyőrségi törvény 14. cikkelyében foglaltakra hivatkozott, amely alapján a hongkongi kormányzat szükség esetén kérheti a kínai hadsereg hongkongi helyőrségének segítségét a közrend megőrzésében és a katasztrófa-elhárításban.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező Hongkong az „egy ország, két rendszer” elv alapján 1997 óta autonómiát élvez, de sokak szerint Peking egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és fokozatosan igyekszik növelni befolyását.

Az elmúlt hónapokban a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet idézett elő tüntetéshullámot a városban. A tervezet lehetővé tette volna, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki szökevényeket, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.

Carrie Lam hongkongi kormányzó ugyan június közepén határozatlan időre felfüggesztette az előterjesztés tárgyalását, továbbá két hete elvetette a tervezet további tárgyalásának lehetőségét, de ez sem volt elég a kedélyek lecsillapítására – a tiltakozók a tervezet visszavonása mellett már Lam lemondását is követelik.

A tömeges megmozdulásokon több alkalommal fordultak elő erőszakos események – a rendőrök és a tüntetők közti összecsapások, a törvényhozás üléstermének megrongálása, valamint a tüntetők elleni támadások -, melyeket Peking rendre elítélt, és azzal riogat, hogy a kaotikus helyzet folytán a város elveszítheti a globális gazdasági és pénzügyi szférában betöltött szerepét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »