Még fél évig érvényben marad a Szaúd-Arábiába irányuló német fegyvereladási tilalom

Ismét meghosszabbította a Szaúd-Arábiába irányuló fegyvereladás tilalmát a német szövetségi kormány – közölte Steffen Seibert német kormányszóvivő csütörtök este. A döntés értelmében a tilalom szeptember 30-ig tart, addig pedig új szerződéseket sem fognak jóváhagyni a vahhábita királysággal.

A német kormány tavaly márciusban döntött úgy, hogy Németország nem szállíthat hadiipari termékeket a jemeni konfliktusban közvetlenül érintett országoknak, így legfőképpen Szaúd-Arábiának. A tavasszal felállt kormány a már folyamatban lévő üzleteket nem állította le, de októberben Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolása miatt tovább szigorította a szabályt: teljes körű, vagyis a már kiadott exportengedélyekre is vonatkozó kiviteli tilalmat rendelt el.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Szaúd-Arábia eddig a német hadiipari termékek legnagyobb vásárlói közé tartozott, jóllehet, a szaúdi fegyverimport csupán 2 százalékát tették ki a német termékek. A német gazdasági minisztérium egy dokumentuma szerint 2018-ban Németország csaknem félmilliárd euró értékben adott el fegyvereket Szaúd-Arábiának – Rijád 416 millió euró értékben vásárolt német fegyvereket 2018. január 1. és szeptember 30. között.

A német lépést Franciaország és Nagy-Britannia is bírálta, amit azzal indokoltak, hogy árt hadiiparuknak, mivel a németek több közös projektet folytatnak brit és francia partnerekkel, illetve alkatrészeket gyártanak más országok exporttermékeihez. A német korlátozás egy 10 milliárd brit fontos szerződést is érint 48 új Eurofighter Typhoon típusú harci repülő eladásáról Szaúd-Arábiának.

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »