Egyelőre nem sikersztori a Snapchat, lesznek még buktatók

A tegnap publikált első Snapchat gyorsjelentésre 21%-ot zuhant az árfolyam, de nyárra is maradt még izgalom, a cég ugyanis részvényekkel fizette ki dolgozóit, melyek eladása júliusban indulhat meg.

A kifejezetten sikeres tőzsdei bevezetés után nagy reményekkel indult a Snapchat tőzsdei pályafutása és a 17 dolláros kibocsátási árról hamar a 20-23 dolláros sávba emelkedett a papír, amit mindeddig tartani is tudott. Most azonban nyilvánosságra hozták az első – immár nyilvános tőzsdei cégként publikált – negyedéves gyorsjelentést és bizony akadtak benne negatív meglepetések.

A társaság például 2 milliárd dollárt költött munkatársainak részvényekkel történő javadalmazására, ebből 750 millió dollárt a vezérigazgató Evan Spiegel kapott, bónuszként azért, hogy tőzsdére vitte a céget.

A munkatársak úgy kaptak részvényeket, hogy azokat a kibocsátás idejétől számítva bizonyos ideig nem adhatják el, így 150 nap, 180 nap és 1 év után jelenhet meg a piacon addicionális részvénymennyiség, ami természetesen eladói nyomást jelent majd.

Ennek mértéke akár komoly is lehet, a JP Morgan szerint július 31-től kezdődően összesen 1,2 milliárd darab Snapchat részvény szabadul fel, ami a jelenleg a piacon lévő mennyiségnek éppen a hatszorosa. Ez pedig azért veszélyes, mert a dolgozói részvények bekerülési értéke közelít a nullához, ebből adódóan akár jóval alacsonyabb piaci ár mellett is az értékesítés mellett dönthetnek a tulajdonosok.

A gyorsjelentés bevétel- és eredményadatai is vegyes képet mutattak. A vállalat árbevétele brutális módon, 286%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest és elérte a 150 millió dollárt, de így is elmaradt a 158 millió dolláros elemzői konszenzustól.

A teljes veszteség 2,2 milliárd dollár lett, aminek nagy részét a fent említett 2 milliárdos egyszeri tétel tette ki, de profitot nem sikerült termelni az egyszeri költségeket leszámítva sem, tehát az üzemi eredmény is negatív lett.

A felhasználók számának növekedése minimálisan elmaradt a várakozásoktól, a 167,3 milliós napi aktív felhasználót jelző becslés helyett 166 milliós lett a tényadat, azonban az előző év azonos időszakához képest ez így is 36%-os bővülést jelent.

A fentiek hatása a tegnapi 21,45%-os zuhanás, így a részvény ismét a márciusi kibocsátási ára körül forog. Az, hogy innen merre visz az út, leginkább attól függ, hogy az árbevétel meggyőző növekedését sikerül-e arra használni, hogy némi profitot is termeljen a cég a közeljövőben. A mai amerikai tőzsdenyitás előtt mindenesetre kissé korrigál az árfolyam, 2% körüli pluszban indulhat a kereskedés.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »