Nem várt veszteség a svájci nagybanknál, elbocsátások jönnek

A Credit Suisse-nek összességében 2,44 milliárd svájci frank nettó vesztesége lett tavaly, ezért bejelentette: idén 5500 fős létszámleépítést hajt végre. Tavaly 7250 munkavállalót bocsátottak el állásából.

A vártnál nagyobb veszteség miatt valószínűleg nőni fog a nyomás Tidjane Thiam vezérigazgatón, hogy a vállalat tartani tudja a 2015-ben közzétett stratégiai tervét. Ennek köszönhetőek a tömeges elbocsátások, a társaság ugyanis így kívánja csökkenteni a működési költségeit. Azt eddig még nem tudni, hogy pontosan hol bocsátanak el alkalmazottakat.

A hatalmas év végi veszteség nagyrészt annak a horribilis összegű büntetésnek tudható be, melyet az amerikai igazságügy-minisztérium rótt ki a pénzintézetre úgynevezett mérgező jelzáloglevél-fedezetű értékpapírok értékesítéséért a 2008-as pénzügyi válság előtt.

A bírságból ugyanis 2 milliárd dollár többletráfordítást a negyedik negyedévben számolt el a bank, ezért az elemzők 2,01 milliárdos várakozásánál jóval nagyobb, 2,35 milliárd nettó veszteséget könyveltek el az említett negyedévben.

Az Egyesült Államok még 2012-ben kezdte meg a bankszektor bírságolását, tekintettel a pénzügyi válság kirobbanásában játszott szerepükre. A vádak szerint a piacokat bedöntő jelzálog-fedezetű értékpapírok forgalmazása során a bankok alacsonyabbnak állították be azok tényleges, valójában nagyon magas kockázatát. Többek között Deutsche Bank is ezért kapott egy hatalmas összegű bírságot.

Kapcsolódó cikkeink:

Mindezek ellenére a Credit Suisse változatlanul 0,7 frankos részvényenkénti osztalék fizetésére tett javaslatot, amely megfelelt a piaci várakozásoknak.

Tidjane Thiam alig 18 hónapja a vállalat vezérigazgatója, ám máris elkezdte a szerkezeti átalakítást: tervei szerint egyre inkább visszaszorítják majd a befektetési banki tevékenységet, ezzel szemben előtérbe kívánják helyezni a vagyonkezelést.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters/Kitekintő

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »