Újabb egymilliárd Yahoo-felhasználó adatait lopták el

Minden idők legsúlyosabb hackertámadásáról számolt be szerdán a Yahoo online óriás, a jelentés szerint egymilliárd ügyfél adataihoz fértek hozzá illetéktelenek.

A Yahoo tájékoztatása szerint a hackerek neveket, telefonszámokat, e-mail-címeket, születési dátumokat, titkosított jelszavakat és egyes esetekben titkosított és titkosítatlan biztonsági kérdéseket és válaszokat szereztek meg. A cég úgy véli: bankszámla- és bankkártyaadatok nem kerültek rossz kezekbe. A vállalat azt is világossá tette: együttműködik az ügyben a bűnüldöző szervekkel.

A most azonosított támadás még 2013 augusztusában történt. A cég szeptemberben is beszámolt már egy hasonló támadásról, akkor azt mondták, hogy 2014-ben 500 millió felhasználójuk fiókjaihoz fértek hozzá kiberbűnözők. Már ez az információ is elég volt a Verizonnak, – amely még júliusban jelentette be, hogy 4,83 milliárd dollárért felvásárolná a Yahoot – hogy októberben bejelentse: gondolkodik, hogy így megkössék-e az üzletet.

Az újabb hackertámadás kapcsán a Verizon úgy nyilatkozott, hogy felülvizsgálják az új fejlemények hatását, mielőtt levonnák a végső következtetéseket és döntést hoznának az ügyben. A Yahoo szóvivője elmondta a Reuters-nek, hogy a cég folyamatosan tájékoztatta a Verizont az aktuális vizsgálatokról, és bíznak abban, hogy a mostani incidens nem befolyásolja a függőben lévő tárgyalásokat a két vállalat között.

A Yahoo most kötelezi valamennyi felhasználóját, hogy azonnal változtassanak jelszót. Ez egy erősebb intézkedés a szeptemberinél, mikor a jelszócsere csak ajánlatos volt.

„A Yahoo nagyon elbaltázta” – mondta Bruce Schneier kriptográfus, aki egyike a világ legelismertebb biztonsági szakértőinek. „Az most már világos, hogy nem vették komolyan a biztonságot. Személy szerint én nagyon nehezen bíznék meg bennük a jövőben” – tette hozzá.

Egyelőre nem tiszta, hogy hány aktív felhasználó érintett a támadásokban. A Yahoo-nak valamivel több, mint 1 milliárd aktív felhasználója van, ám ennél sokkal több fiókja. Azt viszont nem tudni, hogy a kibertámadások hány inaktív fiókot érintettek.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Reuters / MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »