Horvátország és Szlovénia menekültjeit is elosztaná az EU

A soros elnöki tisztséget viselő Luxemburg által benyújtott terv szerint a két ország csatlakozhatna Görögországhoz, Olaszországhoz és Magyarországhoz, mivel Horvátország és Szlovénia is a menekültáradat által leginkább érintett államok közé tartoznak.

Az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Luxemburg új terve szerint a Horvátországba és Szlovéniába érkező menekülteket is szét kell osztani az uniós tagállamok között – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

A lap az uniós belügyminiszterek tanácsának kedden tartandó ülésére készített javaslatra hivatkozva azt írta, hogy az eredetileg Olaszország, Görögország és Magyarország terheinek enyhítését szolgáló áttelepítései mechanizmust ki kell terjeszteni Horvátországra és Szlovéniára.

A szerkesztőséghez eljutott javaslatban az áll, hogy lehetővé kell tenni a menekültek elosztását a „délkeleti tagállamoknak, amelyeket a leginkább érint a menekültáradat a nyugat-balkáni útvonalon”.

A tagállamoknak igényelniük, kérniük kell ezt a fajta segítséget. A brüsszeli tervek összesen 160 ezer ember áttelepítéséről szólnak, de Magyarország nem kíván élni a lehetőséggel, így át lehet alakítani a kontinensen belüli arányokat – írta a FAS.

Milanovic nemet mondott Merkelnek

A horvátországi helyzettel kapcsolatban több német hírportál idézte a Jutarnij List című horvát lap szombati beszámolóját, amely szerint  Angela Merkel német kancellár Zoran Milanovic miniszterelnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetésén arra kérte kollegáját, hogy a horvát hatóságok igyekezzenek egy ideig az országban tartani a menedékkérőket. Zoran Milanovic elhárította a kérést, arra hivatkozott, hogy senkit nem lehet akarata ellenére maradásra bírni.

Steffen Seibert német kormányszóvivő a német sajtó érdeklődésére nem kommentálta a horvát lap írását, hanem a telefonbeszélgetésről még pénteken kiadott közleményre hívta fel a figyelmet. Abban egyebek között az áll: „a kancellár és a miniszterelnök egyetértett abban, hogy a problémát az Európai Unió külső határain kell megoldani”.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »