Az évszázad szerződése, amiről semmi biztosat nem tudunk

Amennyiben végre révbe érnek az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások, úgy a két blokk a világ legnagyobb kereskedelmi zónáját hozná létre, amely komoly hatással lenne Magyarországra is. A szakértők csábító számokat ígérnek, mármint ami a két blokk gazdasági növekedését illeti, az egyezmény tető alá hozását azonban számos tényező nehezíti: a szerződés részleteibe való belelátás abszolút hiánya, a megállapodás a közös standardokról, vagy az ún. befektető-védelmi klauzula. Az idő szorít, az előzetes tervek szerint az év végére már kész kéne lennie az első tervezetnek, Washingtonban és Brüsszelben viszont egyre több a kritikus hang. Összeszedtük, mit lehet eddig tudni a TTIP-ről.

A fejünk felett fogják nyélbe ütni az évszázad üzletét

Az Európai Unió és az Egyesült Államok, ha hihetünk az előzetes ígéreteknek, az év végére aláírhatja a két gazdasági blokk között létrejövő szabadkereskedelmi megállapodást, a Transatlantic Trade and Investment Partnership szerződést, azaz a TTIP-et. A szerződés értelmében a két fél kötelezettséget vállalna arra, hogy lebontsa a vámokat, a különböző szabványokat és standardokat kölcsönösen elfogadják, a szolgáltatások exportját megkönnyítsék. Nem kis lökést kaphat így a két blokk gazdasága, melyre a 2008-as pénzügyi világválság (ill. az öreg kontinensen pluszban az euróválság) óta nagy szüksége van mind Európának, mind az USA-nak. Az előzetes becslések imponáló számokkal támasztják alá az egyezmény hasznosságát: az EU átlagosan évi 119, az USA évi 95 milliárd eurót remélhet a TTIP-től, a két fél külkereskedelmi volumene 6-8 százalékkal növekedhet (ugyan csak hosszú távon), illetve több százezer (egyes források szerint milliós nagyságrendű) új munkahely jöhet létre.

Európai részről az Európai Bizottság vezeti a tárgyalásokat, amely 2013 júniusában kapta meg mandátumát a tagállamoktól. A Bizottság mandátumának részleteit igyekeztek teljes titokban tartani, az időközben kiszivárgott forrásokból annyit lehet tudni, hogy a Bizottság igen tágan értelmezett mandátummal bír, a magas környezet-, munka- és fogyasztóvédelmi előírásokat azonban nem hagyhatja figyelmen kívül. A tárgyalások a nyilvánosság teljes kizárásával kezdődtek meg, az európai és az amerikai tárgyalófeleken kívül kezdetben csak a lobbisták vehettek részt az üléseken. A Bizottság csak később hívott össze egy 14 főből álló megfigyelői csoportot, aki elméletileg a tagállamok kormányait és az Európai Parlament kereskedelmi bizottságát hivatott értesíteni a tárgyalások menetéről.

Ma már egyes részletekben ugyan körvonalazódik az egyezmény végleges, vagy annak vélt képe, számos részletet azonban még mindig homály fed. Annyi bizonyos, hogy az EU egyes tagállamaiban egészen máshogy állnak hozzá a TTIP-tárgyalásokhoz, mely egyrészt a tájékoztatás mennyisége és milyensége, másrészt a polgárok általános érdeklődésén múlik. Németországban például az elmúlt másfél évben tömegével jelentek meg cikkek a tárgyalásokról, a téma többször is megjárta a legnépszerűbb német politikai kabaréműsort, az emberek nagy részének pedig ösztönösen görcsbe rándul a gyomra, ha a TTIP-ről beszélnek, ugyanis egyből a klórozott csirkére, vagy a génnel kezelt kukoricára asszociál. Itthon ezzel szemben sajnos az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy a fejük felett épp az évszázad üzletét készülnek nyélbe ütni, pedig ez rájuk is komoly hatással lesz. A magyar sajtóban a TTIP-tárgyalások egyáltalán nem kapnak felületet, a kormányzati kommunikáció gyakorlatilag hallgat az egészről, a kormányzat álláspontjáról pedig annyit tudunk, hogy az alapvetően támogatja a TTIP-et, mivel az jót tesz a magyar exportnak. A részletekbe azonban ez sem megy bele. Pedig könnyen lehet, hogy oda lesz az egész rezsicsökkentés, ha beüt a TTIP.

Az amerikai klórozott csirke és az európai érlelt sajt története

Ez így mind szép és jó, viszont mint tudjuk, az ördög mindig a részletekben rejlik: nem tudni ugyanis, hogy melyik fél standardjait fogják alapul venni. A szabadkereskedelem kéz a kézben jár a liberalizált piacokkal, így érthető a kritikusabbak érvelése, mely szerint a tárgyalóasztal mellett végső soron nem az emberek, hanem a tőke érdekeit fogják figyelembe venni. „When the money’s coming your way, you don’t ask any questions”-hangzik Frank Underwood egyik leckéje a pragmatizmusról. Egy több száz milliárd eurós üzletnél, mint amilyen a jelenlegi, sincs ez másképp.

Európában a legnagyobb aggodalommal a TTIP környezet-, egészség- és munkavédelmi szakaszaira tekintenek. Lévén az európai, alapvetően kisbirtokosi mezőgazdasági szektor szabad versenyes körülmények között, vagyis szubvenciók híján, képtelen lenne felvenni a versenyt az amerikai, alapvetően nagybirtokra épülő gépesített mezőgazdasággal. (Csak összehasonlításképp: az európai átlagos birtokméret 45-46 hektár, ezzel szemben az amerikai 418-420 hektáros.)  Ha tényleg szabad lesz a vásár, és meg kell változtatni a szigorú európai GMO-szabályozást, úgy tényleg jöhet az európaiak rémálma: az alabamai klórozott csirke, a texasi hormonkezelt marha, vagy épp az ohiói génkezelt kukorica. Ám ez visszafele is igaz, az amerikaiak ugyanis gutát kapnak attól, ha csak meghallják, hogy a francia érlelt sajtok elárasztják az áruházaikat. Kevés biztos információ áll rendelkezésünkre, így csak spekulálni lehet, hogy a tárgyalások végeztével milyen szintű besorolást fognak végül kapni a vegyi- és mérgezőanyagok.

Az Európai Bizottság azonban tagad, szerintük ugyanis az emberek, állatok egészségére, életére, környezeti hatásokra vonatkozó uniós rendelkezések nem képezik a TTIP-tárgyalások részét. Ezt azonban majd csak akkor fogjuk tudni biztosan, ha már kezünkben lesz a végleges szöveg.

Lehet, hogy a TTIP miatt kell megválni a rezsicsökkentéstől? Kattintson és folytassa a cikket a következő oldalon!

Egészségügy, oktatás, rezsi – mindent privatizálunk?

Mint már korábban említettük, az Európai Bizottság igen komoly mandátummal lett felruházva a tárgyalások megkezdéséhez. Egyes területek, így például a közszolgáltatások, az egészségügy, vagy épp a helyi és távolsági közlekedés nem lehet tárgya semmilyen tárgyalásnak- szögezi le Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter. A német ARD közszolgálati televízió által készített dokumentumfilmben egészen másról számolnak be: a stáb birtokába jutott kiszivárgott anyagok alapján világosan látszik, hogy az olyan elemek, mint a villany, a gáz, a víz, a vasúti közlekedés, vagy épp az egészségügyi szolgáltatások mind nyitva állnak tárgyalásra. Ha hinni lehet a kiszivárgott dokumentumnak, akkor az Európai Bizottságnak mandátuma van arra, hogy a fent említett tételeket áruba bocsájtsa, ez azonban óriási kavarodást okozna tagállami szinten. Viszlát rezsicsökkentés, helló megfizethetetlen magánklinikák?

tekintse meg Putyin látogatásának képeit!

Szintén kardinális kérdés, hogy végül bekerül-e a szerződésbe egy, a munkavállalók jogait biztosító záradék, és ha igen, milyen formában. A már említett ARD-dokumentumfilmben egy olyan papírt idéznek, amelyben az Európai Bizottság az amerikaiaknak tett ajánlatban lényegében lemond erről a biztosító klauzuláról, egy lábjegyzetben ugyanis látványosan át van húzva ez a rendelkezés. Ez pedig arra engedne következtetni, hogy az amerikai, vagy éppen európai cégek idegen országban nem az ottani ország munkajogi szabályozásai alá tartoznának. Ez teljes képtelenség lenne, a munkajogi szabályozások ugyanis (tag)állami hatáskörben vannak, nem kínálhatóak fel semmilyen nemzetközi szerződés rendelkezéséül.

Amennyiben ezt a rendelkezést a végső szignózásig nem korrigálják, úgy könnyen előfordulhat, hogy nemzetközi választottbíróságokat kell majd életre hívni, akik majd eldöntik, hogy a szerződés szövege, vagy az adott állami jog a mérvadó. A tárgyalóasztalok mellett ülők azonban mindenre gondoltak, ugyanis egy ún. befektető-védelmi klauzulával is el lesz látva a TTIP. A klauzula lényege, hogy a külföldiek bírósághoz fordulhatnak állami kártérítésért, amennyiben nem részesülnek azonos bánásmódban. Az egész helyzet egyáltalán nem világos, jelen állás szerint a külföldi befektetők a TTIP-re hivatkozva bármikor beperelhetik az államot, amennyiben a magasabb állami szabályozások ellentmondanak a szerződésbe foglalt deregulált állapotoknak. Ha ez bekövetkezik, úgy rengeteg közpénzt kell majd arra áldozni, hogy kifizessék a külföldi konszernek követeléseit.

Miért is jó a szabadkereskedelem?

Nem kell messzire mennie annak, aki ideológiai alapot szeretne találni, miért is jó egyáltalán a szabadkereskedelem. Pár kattintással elérhetőek Adam Smith és David Ricardo, a klasszikus liberalizmus atyjainak válogatott művei, melyben az állami intervenciótól mentes szabad piac primátusa mellett teszik le a garast. Adam Smith legismertebb művében, A nemzetek gazdagságában (The Wealth of Nations) egy minimalista államkoncepciót javasol, amely nem akarja szabályok közé szorítani a versenyt, hanem hagyja a gazdaság szereplőit szabadon érvényesülni. A mi esetünkben a laissez faire-politika lényege, hogy a szabad külkereskedelemmel mindenki jól jár, hiszen az egyrészt a belkereskedelmi állami szabályozások megszüntetésével nagyobb versenyt generál, másrészt specializálódásra kényszeríti a munkaerőt, így végeredményben több terméket lehet előállítani, olcsóbban. Politikai értelemben pedig a szabadkereskedelem a legjobb „békeprojekt”, ugyanis azok a nemzetek, melyek gazdasági-kereskedelmi szempontból egymásra vannak utalva, ritkán, ha egyáltalán háborúznak egymással.

Az amerikai politikai döntéshozatalra a klasszikus liberális iskola nézetei mindig is különleges hatással voltak. A Smith-Ricardo-féle vonalat követve gazdasági vonatkozásban a szabadkereskedelem, a Lock-Mill-féle vonalat követve pedig politikai értelemben az emberi jogi ideológia támogatásával a State Department hatásosan tudta érvényesíteni érdekeit. Európában azonban a liberalizált angolszász modellhez képest eltérő modell(eke)t alkalmaznak, így például a német szociális piacgazdasági, vagy a skandináv típusi szociális (jóléti) modellt. Az európai mintájú államfelfogás nem az éjjeliőr-állam modellt követi, sokkal inkább gazdasági tevékenységek kereteit biztosító feladatra fókuszál. Az eltérő elképzelések és modellek, illetve az abból adódó nézeteltérések pedig erősen visszaköszönnek a TTIP-tárgyalásokon.

Kattintson és ismerje meg a TTIP-et ellenzők táborát!

Végezetül pedig nem elhanyagolható tényező a TTIP mint politikai tőke jelentősége. Az Obama-adminisztráció már egy hosszú ideje teljesen bénult állapotban van, külpolitikájában fiaskót halmoz fiaskó után, a belpolitikai megosztottság miatt pedig nagy reformok gyakorlatilag végrehajthatatlanok. Barack Obamának két éve van még hátra, ideje hát a politikai hagyatékra gondolnia, a lista pedig idáig nem bővelkedik sok elemmel. Ahogy a Foreign Policy elemzésében kiemeli, Obamának jelentős politikai tőkét jelentene, ha elnöksége alatt sikerülne tető alá hozni a TTIP-et, illetve az ezzel párhuzamosan futó TPP-t (Trans-Pacific-Partnership, Csendes-óceáni Partnerség), de a kettő közül legalább az egyiket. Obama elnök egyelőre élvezi az amerikaiak többségének támogatását, viszont sietnie kell, a szerződés aláírása ugyanis még nem minden, a komplett csomagot még a Szenátusnak is jóvá kell hagynia, ami szintén kemény menet lesz. Az idő tehát ellene dolgozik.

Nem jelenthetjük ki, hogy az idő az európaiak oldalán lenne. Egyre gyakoribbak a híradások arról, hogy az euróválság egy új formában ismét vissza fog térni, az EU tagállamainak tehát komoly érdeke, hogy minél intenzívebb gazdaságélénkítő programokat indítsanak. A TTIP pedig kétségkívül jelentős impulzust jelenthetne. Brüsszel számára elemi kérdés, hogy a szabadkereskedelmi szerződést még a mostani amerikai adminisztráció idején írják alá, az ugyanis feltétlenül támogatja a TTIP-et. Amennyiben Brüsszelben kifutnának az időből, és belecsúsznának az amerikai elnökválasztási kampányba, úgy teljességgel kiszámíthatatlan, mi lesz Washington jövőbeli reakciója (pláne, ha új színezetű vezetés kerül hatalomra).

És természetesen van a TTIP-nek egy globális politikai jellegű üzenete: amennyiben az EU és az USA meg tud állapodni, úgy a 800 millió főt számláló új blokk a világ legnagyobb szabadkereskedelmi zónája lenne. Európa és Amerikai szorosabb összefonódását akár a Nyugat válaszlépésként is felfoghatnánk a világban zajló globális hatalmi átrendeződésre, nevezetesen a fejlődő országok (BRICS) fokozatos térnyerésének.

Az ellenzők tábora növekszik

A klórozott csirke és a génkezelt kukorica a fogyasztók szintjén, a befektető-védelmi klauzula pedig az egyes uniós tagállami kormányok szintjén verte ki a biztosítékot. Hiába a sokat ígérő gazdasági növekedés, az újonnan létrehozott munkahelyek, az Európán végigvonuló TTIP-ellenes tüntetések azt jelzik, van az a határ, amit Európában nem kívánnak átlépni.

A Snowden-anyagok kiszivárogtatása utáni botrány szintén nehezíti az EU és az USA közötti gördülékeny tárgyalási menetet. Az NSA-lehallgatások kiderülése óta Berlin és Washington lényegében nincs beszélő viszonyban egymással, az európai integráció legfontosabb tagjának aktív támogatása nélkül pedig nehéz lesz bármit is tető alá hozni. Szintén buktató faktor lehet a tagállami parlamenti rosta: amennyiben végre megszövegezik és aláírják a TTIP-szerződést, úgy a nemzeti parlamenteknek ratifikálni kell a teljes szöveget. Ez pedig minden bizonnyal hosszú menet lesz. És akkor még nem is beszéltünk az amerikai Szenátus feltételes blokkjáról, vagy a 2016-os elnökválasztást követően egy esetleges politikai irányváltásról. Az idő vészesen fogy, kétséges, hogy a TTIP idén decemberre készen lesz.

Összességében kijelenthetjük, hogy a hiányzó transzparencia által keltett bizalomhiány az, ami a TTIP-tárgyalások legnagyobb betegsége. Nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy az amerikaiak, vagy az európaiak ösztönösen gonoszak lennének, és arra törekednének, hogy gazdasági erejükkel visszaélve ki akarják zsákmányolni a másikat. Az Amerika és Európa között létrehozandó szabadkereskedelmi blokk alapjában véve egy pozitív gondolat, a két fél közötti világháború utáni politikai-gazdasági történések végső soron arra predesztinálják a két felet, hogy szorosabbra fonják az egymást összekötő szálakat.